Ajánlott Magazin ajánló

Megjelent a RALLY CAFÉ 2020. márciusi száma

Megjelent a Rally Café 2020. márciusi száma, amit keress az újságárusoknál valamint a MOL, az OMV és Lukoil benzinkutakon vagy vedd meg a digitális Rally Cafét itt: http://www.dimag.hu/magazin/RallyCafe

A tartalomból: 

MEGVAN A NEGYEDIK

A Monte-Carlo Rally után még csak sejthettük, de a Svéd Rally után már egészen biztosan állíthatjuk, négyre nőtt a rally-világbajnoki címre esélyes versenyzők száma. Ennyien pedig utoljára 19 éve vetélkedtek a végső győzelemért.

CARLOS CHILI SAINZ LEGJOBB SZTORIJAI

Gyerekkorában Alonso volt a példaképe, María de Villotától tanulta a versenyzés alapjait. 15 évesen egy tizeddel volt lassabb rally-világbajnok apjánál, 16 évesen pedig legyőzte Räikkönent. Carlos Sainz meséli el legjobb sztorijait és hogy miért lett Chili a beceneve egy átmulatott éjszaka után.

GÁLL CSABA: CSAK AZ OPEL, CSAK A RALLY

Rövid, ám annál eseménydúsabb karrierje volt Gáll Csabának a historic ob-n és Eb-n. Utólag talán őrültség volt mindaz, amibe belevágott, de a rally szeretete vitte magával. Mint ahogyan a rally szeretete hozza vissza az idén a navigátori ülésbe.

A LEGSIKERESEBB FORMA–1-ES VERSENYZŐ LEHET LEWIS HAMILTON

Egy világbajnoki címre, hét győzelemre és mindössze négy dobogós helyezésre van Lewis Hamilton attól, hogy utolérje Michael Schumacher rekordjait és akár már az idén minden idők legsikeresebb Forma–1-es versenyzője legyen.

F1: TÍZ KÉRDÉS, AMIRE AZ IDÉN VÁLASZT VÁRUNK

A Forma–1 nagy kérdésévé vált, hogy a koronavírus terjedése miatt hány verseny marad el. Ezt nem tudjuk megválaszolni, de állandó F1-es szakértőnk, Kiss Norbi segítségével megvizsgáltunk tíz olyan kérdést, ami inkább sportszakmai szempontból határozhatja meg a 2020-as F1-es szezont.

FELBOMLIK A HATOSOS FOGAT, DE ÍGY IS KOMOLY KÜZDELEM LESZ ORC-BEN!

2019-ben kétség kívül a legszorosabb csatát az Országos Rallye Challenge-ben láthattuk a bajnoki címért. Minden versenyen volt hat egység, akik azonos eséllyel pályáztak a futamgyőzelemre. A bajnokság összetétel az idén megváltozott, de cseppet sem lesz könnyebb.

DUDÁS GERGŐ: A NAGY LEHETŐSÉG

A magyar rallysport leggyorsabban fejlődő versenyzője Dudás Gergő, aki három éve versenyez, másfél évet töltött a rally 1-ben, nyert egy ORC bajnoki címet, az idén pedig már egy R5-ös Skodával vág neki a bajnokságnak. A rakéta módjára szárnyaló pályafutásáról és a nagy lehetőségről beszélgettünk.

KURTOS RÓBERT: EGY OLD SCHOOL RALLYS,  AKI EXTRÉM HELYZETBEN SEM VESZI EL A GÁZT

Kurtos Robi egy igazi régi vágású pali, aki a pályán keresztbe-hosszába megy, nem foglalkozik az időeredménnyel. Nála nincs sínautózás, mikor ő érkezik egy kanyarba, előre lehet tudni, hogy látványosan fog fordulni.

HERCZIG PATRIK: A MÁSODIK GENERÁCIÓS HERCZIG

Tavaly még rallykrosszban láthattuk versenyezni, az idén viszont egy R2-es Ford Fiesta volánja mögött a rally 1-ben debütálhat Herczig Patrik, a többszörös magyar bajnok, Herczig Norbert fia. A büszke, de ugyanakkor aggódó apukát kérdeztük.

UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG NEM CSAK FIATALOKKAL

Harmadik szezonját kezdi az Országos Ralibajnokságban a Peugeot 208 Rali Kupa, amelyet alapvetően a fiatal tehetségek felkutatására, segítésére hoztak létre, de népszerűsége nem csak az utánpótlás korúak között töretlen.

VALÓRA VÁLT ÁLOM ÉS HÓLYAGOS TENYÉR

Gondolt egy merészet a Production Car Kupa tavalyi második helyezettje, Tóth Tibor, valóra váltotta álmát és egy Skoda Fabia R5-tel áll rajthoz az idei Országos Rallybajnokságban. A célja pedig, hogy élvezze az új autóval megtett minden métert.

RALLY 3: RALLYVERSENYEK, NEMCSAK RALLYSOKNAK

Négy rally 3-as versenyt is rendez az idén a Kelet Autósport Kft., amelyből kettőn a rally 1-gyel és a rally 2-vel közös futam lesz, Parádsasváron pedig a rallysokhoz csatlakozik a hegyiverseny és a szlalom mezőnye. Adamovits Márk mesélt a rendezvényeiről.

DRIFT: EURÓPAI SZÉRIA MAGYAR SZÁLAKKAL

Európában több bajnoki széria is fut párhuzamosan, de bátran kijelenthetjük, hogy a legnagyobb nevek a Drift Masters bajnoki futamain indulnak el, mint például James Deane, Dmitriy Illyuk, Juha Rintanen és még hosszan sorolhatnám a legnagyobbak neveit…

RECEPT EGY JÓ DRIFT AUTÓHOZ

Sáfrán István 2019-ben mutatkozott be, mint versenyző Tökölön. Nagyon nehéz mezőnyben indult, nem volt még rutinja, de végtelenül büszke arra, hogy mindig sikerült bejutni a legjobb 16 pilóta közé.

MINDEN, AMIT TÓTH IMIRŐL EDDIG NEM TUDTÁL

A magyar rallysport egyik legtapasztaltabb navigátora Tóth Imre, aki csupa nagy névnek olvasta az itinert, Turi Tamástól, ifj. Tóth Jánoson át, Herczig Norbinak, Bútor Robinak és még sorolhatnánk. Az idén pedig Lukács Kornél oldalán tér vissza.

A Rally Café 2020. márciusi számát keresd az újságárusoknál valamint a MOL, az OMV és Lukoil benzinkutakon vagy vedd meg a digitális Rally Cafét itt: http://www.dimag.hu/magazin/RallyCafe

Érdemes elolvasni

Amikor Zsírpapának eldobták a szíjat

mihalyi.csaba

Miért nem Moszkvicsból lett a VFTS?

mihalyi.csaba

Januártól dübörögnek a 2022-es WRC-k

Hund Gábor