Gokart Sajtóanyag

Menya a Grand Festival dobogóján

Dobogós helyezést szerzett Krózser Menyhért a Rotax Max Grand Festiválon, Bruckban, ahol a Mini Max kategória harmadik helyén végzett.

A csapat egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen Menya gokartja ezen a hétvégén nem volt a legversenyképesebb, a döntőre egy kockázatos stratégiát választott a csapat, de így sem jutottak előre.

Az MHH Kart Team 11 éves versenyzője azonban így is kiválóan szerepelt és bár győzni szeretett volna, ezért a harmadik helyért is meg kellett küzdenie.

„Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk Menyának megfelelő technikát biztosítani erre a hétvégére – mondta Krózser Menyhért senior, csapatvezető. – A váz nem volt tökéletes és hiába próbált meg mindent, úgy nem lehet jó eredményt elérni, ha a kanyarokban befullad a gokart.

Többnyire inkább kritikus vagyok Menyával szemben, de most tényleg nem rajta múlott, még a döntőbe is úgy ment be, hogy  nyerni akar.

Megpróbálkoztunk egy olyan guminyomás stratégiával, ami az első körökben előnyösebb, hátha az élre tud állni, de ez sem volt elég.

A hétvége pozitívuma volt, hogy

Menya nagyon odatette magát és végül is egy dobogós helyezést még akkor sem kell nagyon megmagyaráznunk, ha jobbat szerettünk volna.

Érdemes elolvasni

Tökéletes évkezdés

Hund Gábor

Valami elkezdődött!

Hund Gábor

Jól érezték magukat

Hund Gábor