Historic

Mi várható nálad? 44. rész – Serényi András

Sorozatunkban arra kértük a magyar versenyzőket, hogy röviden árulják el véleményüket az új naptár tervezetről, hány versenyen indulnak és milyen bajnokságban, valamint, hogy miként érintette őket a kialakult járvány, illetve válsághelyzet. Serényi András válaszai következnek.

– Mit gondolsz a megjelent új ORB naptárról?
– A járvány jól átvariálta az idei naptárat! Nekünk a Zalaegerszeg Rally volt tervezve, hogy bemelegítsünk újra a német Lausitz Rallyra, ahol lehet még pár trabantos ellenféllel csatázni. Azonban a verseny törlésével ezt a számítást keresztül húzták.

– Hogy befolyásol titeket a kialakult helyzet (járvány, illetve válság)?
– Igazából nem befolyásolt.

– Melyik bajnokságban indultok?
– Historic mezőnyben indulunk.

– Hány versenyen terveztek indulni és milyen autóval?
– Vásároltunk egy Vauxhall Astrát, hogy a historic élmezőnyébe is tudjunk majd versenyezni. Az autó teljes generál felújításon esik át, várhatóan jövőre, vagy egy 2 év múlva már minden ráncot felvarrunk rajta.  Ha a büdzsé engedi, akkor Mikulás Rallyn rajthoz állunk a Trabival, hogy a magyar nézőket is kiszolgáljuk.

 

Hund Gábor

Fotó: Juhász Péter

Mi várható nálad? 43. rész – Balázs Kornél
Mi várható nálad? 42. rész – Gyenes András
Mi várható nálad? 41. rész – Parkánszki Balázs
Mi várható nálad? 40. rész – Kovács Antal
Mi várható nálad? 39. rész – Foczkó Ákos
Mi várható nálad? 38. rész – Baksai László
Mi várható nálad? 37. rész – Krajnyák Petra
Mi várható nálad? 36. rész – Géringer Zoltán
Mi várható nálad? 35. rész – Tim Gábor
Mi várható nálad? 34. rész – Magyari Beck Szabolcs
Mi várható nálad? 33. rész – Strider Zoltán
Mi várható nálad? 32. rész – Zsebe Gábor
Mi várható nálad? 31. rész – Lendvai István Rolf
Mi várható nálad? 30. rész – Rónavölgyi Endre
Mi várható nálad? 29. rész – Jánosa Ákos
Mi várható nálad? 28. rész – Ranga Péter
Mi várható nálad? 27. rész – Várkonyi Szabolcs
Mi várható nálad? 26. rész – Dián Attila
Mi várható nálad? 25. rész – ifj. Ranga László
Mi várható nálad? 24. rész – Ollé Sándor
Mi várható nálad? 23. rész – Bodogán Ferenc
Mi várható nálad? 22. rész – Temesvári László
Mi várható nálad? 21. rész – Gyarmati Ariel
Mi várható nálad? 20. rész – Szauer Gergő
Mi várható nálad? 19. rész – Budavári Zoltán
Mi várható nálad? 18. rész – Tábori Ákos
Mi várható nálad? 17. rész – Rafael Tamás
Mi várható nálad? 16. rész – Kiscsatári Imre
Mi várható nálad? 15. rész – Csomor László
Mi várható nálad? 14. rész – ifj. Fogarasi Attila
Mi várható nálad? 13. rész – Novák Balázs
Mi várható nálad? 12. rész – Berki-Antal Szandra
Mi várható nálad? 11. rész – Riskó Dániel
Mi várható nálad? 10. rész – Hangodi Bendegúz
Mi várható nálad? 9. rész – Lángi Attila
Mi várható nálad? 8. rész – László Martin, László Zoltán
Mi várható nálad? 7. rész – Vizelli Károly
Mi várható nálad? 6. rész – Kocsomba Károly
Mi várható nálad? 5. rész – Páhi Csaba
Mi várható nálad? 4. rész – Órai Balázs
Mi várható nálad? 3. rész – Keszler Mátyás
Mi várható nálad? 2. rész – Tajmel Tibor
Mi várható nálad? 1. rész – Dudás Gergő

Érdemes elolvasni

Miskolc Rally 2020 – Rajtszámos nevezési listák

Hund Gábor

Megtartjuk, mert az életét adta értünk

mihalyi.csaba

Miskolc Rally 2020 nevezési lista

Hund Gábor