ORB ORC

Mi várható nálad? 45. rész – Király Gábor

Sorozatunkban arra kértük a magyar versenyzőket, hogy röviden árulják el véleményüket az új naptár tervezetről, hány versenyen indulnak és milyen bajnokságban, valamint, hogy miként érintette őket a kialakult járvány, illetve válsághelyzet. Király Gábor válaszai következnek.

– Mit gondolsz a megjelent új ORB naptárról?
– Az már egy biztató jel, hogy a folytatásról folyik a munka! Sajnálom, hogy a baranyai versenyek ilyen sorsra jutottak, remélem mindkét verseny dolga a lehető legrövidebb úton megoldódik! Volt már ilyen év, amikor a bajnokság 2/3-a az észak-keleti régióban volt lebonyolítva! Azzal a részével nincs is baj, mert imádják arra felé is a rallyt, és lelkes közönség előtt lehet autózni, de szívből remélem, hogy a dunántúli versenyek sem sorvadnak el, pláne a murvás futamok!

– Hogy befolyásol titeket a kialakult helyzet (járvány, illetve válság)?
– Minket inkább lelkileg visel meg ez a “járványból” kialakult válsághelyzet! Rossz látni, ahogy egy pillanat alatt össze omlottak olyan dolgok, amik eddig természetesek voltak, hogy voltak! Például a rally versenyek! Mi ezt az időt arra használjuk ki, hogy fejlesztgetjük a VFTS-t! No, nem lesz belőle továbbra sem űrtechnika, csak próbálunk közelebb kerülni technikailag a kategóriatársakhoz!

– Melyik bajnokságban indultok?
– Szeretnénk itthon is indulni 1-2 versenyt, de ha lenne lehetőségünk újra egy-két komolyabb külföldi versenyen képviselni hazánkat és a Ladás társadalmat, azt örömmel vállalnánk ismét, a csapatomtól megszokott lelkesedéssel!

– Hány versenyen terveztek indulni és milyen autóval?
– Idén remélem azért 3-4 versenyen rajthoz tudunk állni, és természetesen a megszokott LADA VFTS-ünkkel! De ez mellett természetesen az Érdi Tibiékkel is sok versenyen szeretnék ott lenni, és segíteni Tibike és Kovács Szabi, valamint az Érdi Rallye Team munkáját is az ERC futamokon!

 

Hund Gábor

Fotó: VA DreamPhoto

Mi várható nálad? 44. rész – Serényi András
Mi várható nálad? 43. rész – Balázs Kornél
Mi várható nálad? 42. rész – Gyenes András
Mi várható nálad? 41. rész – Parkánszki Balázs
Mi várható nálad? 40. rész – Kovács Antal
Mi várható nálad? 39. rész – Foczkó Ákos
Mi várható nálad? 38. rész – Baksai László
Mi várható nálad? 37. rész – Krajnyák Petra
Mi várható nálad? 36. rész – Géringer Zoltán
Mi várható nálad? 35. rész – Tim Gábor
Mi várható nálad? 34. rész – Magyari Beck Szabolcs
Mi várható nálad? 33. rész – Strider Zoltán
Mi várható nálad? 32. rész – Zsebe Gábor
Mi várható nálad? 31. rész – Lendvai István Rolf
Mi várható nálad? 30. rész – Rónavölgyi Endre
Mi várható nálad? 29. rész – Jánosa Ákos
Mi várható nálad? 28. rész – Ranga Péter
Mi várható nálad? 27. rész – Várkonyi Szabolcs
Mi várható nálad? 26. rész – Dián Attila
Mi várható nálad? 25. rész – ifj. Ranga László
Mi várható nálad? 24. rész – Ollé Sándor
Mi várható nálad? 23. rész – Bodogán Ferenc
Mi várható nálad? 22. rész – Temesvári László
Mi várható nálad? 21. rész – Gyarmati Ariel
Mi várható nálad? 20. rész – Szauer Gergő
Mi várható nálad? 19. rész – Budavári Zoltán
Mi várható nálad? 18. rész – Tábori Ákos
Mi várható nálad? 17. rész – Rafael Tamás
Mi várható nálad? 16. rész – Kiscsatári Imre
Mi várható nálad? 15. rész – Csomor László
Mi várható nálad? 14. rész – ifj. Fogarasi Attila
Mi várható nálad? 13. rész – Novák Balázs
Mi várható nálad? 12. rész – Berki-Antal Szandra
Mi várható nálad? 11. rész – Riskó Dániel
Mi várható nálad? 10. rész – Hangodi Bendegúz
Mi várható nálad? 9. rész – Lángi Attila
Mi várható nálad? 8. rész – László Martin, László Zoltán
Mi várható nálad? 7. rész – Vizelli Károly
Mi várható nálad? 6. rész – Kocsomba Károly
Mi várható nálad? 5. rész – Páhi Csaba
Mi várható nálad? 4. rész – Órai Balázs
Mi várható nálad? 3. rész – Keszler Mátyás
Mi várható nálad? 2. rész – Tajmel Tibor
Mi várható nálad? 1. rész – Dudás Gergő

Érdemes elolvasni

MNASZ közlemény

Hund Gábor

Hadiké az első, Ollé beesett

Hund Gábor

Klauszék már az éles rajt előtt kiálltak

Hund Gábor