Historic Mitropa Kupa

Mi várható nálad? 53. rész – Kalapács Zsolt

Sorozatunkban arra kértük a magyar versenyzőket, hogy röviden árulják el véleményüket az új naptár tervezetről, hány versenyen indulnak és milyen bajnokságban, valamint, hogy miként érintette őket a kialakult járvány, illetve válsághelyzet. Kalapács Zsolt válaszai következnek.

– Mit gondolsz a megjelent új ORB naptárról?
– Örülök, hogy lesznek rendezvények, de nagyon sajnálom, hogy a kedvenc helyszínem – Pécs, és az ottani pályák kimaradnak. Eredetileg ezen a versenyen mindenképpen szerettünk volna részt venni. Majd jövőre…….

– Hogy befolyásol titeket a kialakult helyzet (járvány, illetve válság)?
– Kihasználtuk a szünetet, és sok társunkhoz hasonlóan egy kicsit több időt tudtunk ráfordítani a versenyautóra. Kijavítottuk rajta az elmúlt tíz év harci sérüléseit, és még néhány technikai fejlesztésre is maradt egy kis időnk. Végre bekerül a várva-várt 5 sebességes váltó. Éveken keresztül próbáltunk egy használható homológ darabot beszerezni. Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz ezzel vezetni majd az autót.

– Melyik bajnokságban indultok?
– A tavalyi Historic EB-s szereplés után úgy döntött a csapatunk, hogy továbbra is maradna a nemzetközi vonal, és megcéloztuk a MITROPA Cup Historic Rallye versenyeit. Sajnos, ezt a sorozatot törölték a járvány miatt, így új bajnokságot kell keresnünk. Jelen állás szerint a CEZ Historic versenyein gondolkozunk, és még egy pár hazai futamon való részvételen. A végleges döntés még folyamatban van.

– Hány versenyen terveztek indulni és milyen autóval?
– Mi egy fél amatőr sportcsapat vagyunk családi és baráti támogatással, ezért a jelenlegi lehetőségeink 4- 5 versenyen való indulást tesznek lehetővé. Az autó marad a már jól bevált Opel Kadett C Coupe GT/E.

 

Hund Gábor

Mi várható nálad? 52. rész – Rácz Tibor
Mi várható nálad? 51. rész – Tóth Tibor
Mi várható nálad? 50. rész – Csucsu
Mi várható nálad? 49. rész – Vogel Adrienn
Mi várható nálad? 48. rész – Ifjabb Kanyik Antal
Mi várható nálad? 47. rész – Kondella Péter
Mi várható nálad? 46. rész – Hoffer Zsolt
Mi várható nálad? 45. rész – Király Gábor
Mi várható nálad? 44. rész – Serényi András
Mi várható nálad? 43. rész – Balázs Kornél
Mi várható nálad? 42. rész – Gyenes András
Mi várható nálad? 41. rész – Parkánszki Balázs
Mi várható nálad? 40. rész – Kovács Antal
Mi várható nálad? 39. rész – Foczkó Ákos
Mi várható nálad? 38. rész – Baksai László
Mi várható nálad? 37. rész – Krajnyák Petra
Mi várható nálad? 36. rész – Géringer Zoltán
Mi várható nálad? 35. rész – Tim Gábor
Mi várható nálad? 34. rész – Magyari Beck Szabolcs
Mi várható nálad? 33. rész – Strider Zoltán
Mi várható nálad? 32. rész – Zsebe Gábor
Mi várható nálad? 31. rész – Lendvai István Rolf
Mi várható nálad? 30. rész – Rónavölgyi Endre
Mi várható nálad? 29. rész – Jánosa Ákos
Mi várható nálad? 28. rész – Ranga Péter
Mi várható nálad? 27. rész – Várkonyi Szabolcs
Mi várható nálad? 26. rész – Dián Attila
Mi várható nálad? 25. rész – ifj. Ranga László
Mi várható nálad? 24. rész – Ollé Sándor
Mi várható nálad? 23. rész – Bodogán Ferenc
Mi várható nálad? 22. rész – Temesvári László
Mi várható nálad? 21. rész – Gyarmati Ariel
Mi várható nálad? 20. rész – Szauer Gergő
Mi várható nálad? 19. rész – Budavári Zoltán
Mi várható nálad? 18. rész – Tábori Ákos
Mi várható nálad? 17. rész – Rafael Tamás
Mi várható nálad? 16. rész – Kiscsatári Imre
Mi várható nálad? 15. rész – Csomor László
Mi várható nálad? 14. rész – ifj. Fogarasi Attila
Mi várható nálad? 13. rész – Novák Balázs
Mi várható nálad? 12. rész – Berki-Antal Szandra
Mi várható nálad? 11. rész – Riskó Dániel
Mi várható nálad? 10. rész – Hangodi Bendegúz
Mi várható nálad? 9. rész – Lángi Attila
Mi várható nálad? 8. rész – László Martin, László Zoltán
Mi várható nálad? 7. rész – Vizelli Károly
Mi várható nálad? 6. rész – Kocsomba Károly
Mi várható nálad? 5. rész – Páhi Csaba
Mi várható nálad? 4. rész – Órai Balázs
Mi várható nálad? 3. rész – Keszler Mátyás
Mi várható nálad? 2. rész – Tajmel Tibor
Mi várható nálad? 1. rész – Dudás Gergő

Érdemes elolvasni

Miskolc Rally 2020 – Rajtszámos nevezési listák

Hund Gábor

Megtartjuk, mert az életét adta értünk

mihalyi.csaba

Miskolc Rally 2020 nevezési lista

Hund Gábor