Rally Cafe Magazin
Ajánlott Mihályi Csaba blogja

WRC sztár lehet Kristoffersson

Amikor a rally-világbajnokság utánpótlásáról beszélünk, akkor Kalle Rovanperä és Oliver Solberg jut mindenkinek az eszébe, pedig van egy harmadik csiszolatlan gyémánt, akinek a rallyversenyzői karrierje elképesztő mértékben ível felfelé.

Johan Kristofferssonról az elmúlt két évben megtanultuk, hogy a rallycross-vb-n nincs ellenfele – tavaly egy kivételével minden versenyt megnyerve lett kétszeres világbajnok.

Az alapvetően pályaversenyzőnek indult svéd az idén szakágat váltott és a WTCR-ben próbálkozik. Mellette pedig egy Volkswagen Polo R5-tel rajthoz áll a svéd rallybajnokságban is.

Szeptember utolsó hétvégéjén, Patrik Flodin mögött második lett a Dél-Svéd Rallyn és úgy tűnik, hogy a bajnokságban is a második helyen fog végezni.

Ez már önmagában is komoly teljesítmény lenne Kristofferssontól, aki az idei évnek úgy vágott neki, hogy mindössze kilenc rallyversenyen indult korábban és ez volt az első teljes szezonja hazája nemzeti bajnokságában.

Ehhez képes elképesztő tempót diktált, az első három versenyből kettőt megnyert, egyszer pedig – az első helyről – kieset. A negyedik futam nem jött össze neki, bár a verseny második felében ő volt a leggyorsabb. Az ötödik futamon pedig mindössze 4,4 másodperccel kapott ki a rutinos Patrik Flodintól.

Még beszédesebb a statisztikája, a győzelmek terén Flodin 3:2-re vezet vele szemben, viszont a gyorsasági szakaszgyőzelmekben Kristoffersson 26:14-re jobb nála, sőt, még az első helyen töltött gyorsaságik számában is 25:20-ra vezet. Pedig Flodin már 139 rallyversenyen indult, míg Kristofferssonnak a hétvégi volt a 20.

Az idén két rally-vb-futamon is láthattuk Svédországban és Finnországban. Mind a kettőn harmadik lett WRC2-ben.

Elképesztő teljesítmény ez egy olyan versenyzőtől, aki szinte még éppen csak elkezdte rallys karrierjét.

Tény, hogy 30 évével már nem számít fiatalnak, de ha a rallyt választaná, három–négy éven belül akár a vb-n is beérhetne és jelenlegi gyorsaságát tekintve az sem kizárt, hogy ebben a szakágban is versenybe szállhatna a győzelemért, de még akár a világbajnoki címért is.

Kristofferssonról tudjuk, hogy a Volkswagen versenyzője, és miután a gyár kiszállt a rallycrossból, a WTCR-ben és a rallyban is megmaradt a márka mellett.

És sajnos azt is tudjuk, hogy a VW a dízelbotránya óta csak elektromos versenyzéshez adja a nevét, így kizárt, hogy a Kristofferssont akár a WRC2-ben, akár a WRC2 próban indítsák.

Kár, pedig rendkívül tehetséges rallyversenyzőről van szó, aki sokra vihetné ebben a szakágban is.

Érdemes elolvasni

Turi Tamás, a legenda

Mihályi Csaba

Janovich Roland nem számított rá

Mihályi Csaba

Kiss Feri Gryazin ellen

Mihályi Csaba

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Read More