WRC

Mikkelsen: Hajlandó vagyok fizetni is

Andreas Mikkelsen az idei WRC szezonra csapat nélkül maradt, azonban jövőre szeretne mindenképp visszatérni, és ezért akár fizetne is.

 
Andreas Mikkelsen a Volkswagen kiszállása után, 2017-ben a Skoda, a Citroen és a Hyundai versenyzője is volt. A Hyundaijal egészen tavaly év végéig szerepelhetett, ám azt meg sem tudta közelíteni, amit szerződtetésekor kitűzött célt, vagyis, hogy világbajnoki címért harcoljon.
 
A Hyundai az idei évre már nem hosszabbított a norvég versenyzővel, aki jövőre szeretne mindenképp egy ütőképes csapattal visszatérni a WRC mezőnyébe.
 
“Visszaszeretnék térni a WRC-be, és nem adom fel a harcot. – mondta Andreas Mikkelsen. Az elmúlt évek a Hyundainál nehezek voltak a csapat eredményszemléletében és sokat küzdöttem az autóval is. Tudom, hogy képes vagyok még a mezőny elejébe kerülni, csak ehhez egy megfelelő csapatra van szükségem. Nem mindenáron, de akár fizetni is hajlandó vagyok egy ülésért, ha látom, hogy az adott csapattal képes vagyok ismét jól teljesíteni. Mivel jelenleg nem könnyű autóhoz jutni a sok versenyző miatt, így akár 2022-ben is készen állok a visszatérésre.”
 
Mikkelsen beszélt a Hyundairól is.
 
“Nyilvánvaló, hogy a Hyundai Thierry Neuville köré építette csapatát és autóját is. Számomra nehéz volt az autót vezetni, különösen aszfalton. Ugyanakkor van önbizalmam. Sébastien Ogiertól tanultam a vezetési stílust, ő pedig Sébastien Loebtől, aki ugyancsak küzdött a Hyundaijal aszfalton.”

Érdemes elolvasni

Augusztusig nevezhetnek a gyártók

Hund Gábor

Makinen optimista

Hund Gábor

Sofőrt keres a Hyundai Motorosport

mihalyi.csaba