WRC

Millener: Ez a hála a kemény munkáért…

Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke nagyon szomorúan nyilatkozott Teemu Suninen balesetét követően a Montén.

 
Teemu Suninen és Mikko Markkula egy jobb-bal kombinációban vesztette uralmát Ford Fiesta WRC-je felett a Monte-Carlo Rally első szakaszán. A finn páros tempója talán a kelleténél is nagyobb volt, hiszen az addig legjobb idővel rendelkező Ott Tanaknál is fél másodperccel gyorsabb volt.
 
“Addig a kanyarig minden rendben volt, nagyon jónak éreztem az autót. – mondta Teemu Suninen. Majd abban a kanyarban elvesztettem a jó nyomvonalat, domboldalnak csapódtunk és felborultunk. Sajnálom, hogy így indul a szezon. Azt hiszem nincs számunkra folytatás, mert a bukócső is sérültnek látszik.”
 
Az M-Sport csapatfőnöke, Richard Millener érthetően csalódottan nyilatkozott az eset után.
 
“Általában nem küzdök egy reagálással sem, de… – mondta Millener. Nem így terveztük ezt a versenyt. Őszintén mondva, a legjobban azt sajnálom, hogy az egész csapat keményen harcolt az elmúlt négy hétben azért, hogy itt lehessünk. Négy napos tesztet végeztünk, és ez a hála érte… Nagyon elszomorító. Teemu Suninen nagyszerű tempót mutatott, de a cél az volt, hogy mindkét autó érjen célba. Azonban ez még egy szakaszon sem sikerült. Azt követően, hogy mennyit küzdöttünk, hogy itt lehessünk, nagy pofon ez. Nem azt mondom, hogy Teemu nem végzett a kanyar előtt szép munkát, de a verseny előtt megbeszéltük, hogy ez egy hosszú futam. De ezúttal nagyon rövidre sikerült.”
 
Az M-Sport másik versenyzője, Gus Greensmith a 10. helyen áll az első két szakasz után.

Érdemes elolvasni

Rossz helyen tesztelt a Toyota

Hund Gábor

Itt Oliver Solberg nyert!

Hund Gábor

Breen a stílusa miatt vesztett időt

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató