WRC

Millener: Ha kell, racsnis hevederekkel rögzítjük a lengőkarokat!

Az M-Sport csapatfőnöke, Richard Millener kijelentette pilótáinak, Teemu Suninennek és Esapekka Lappinak, hogy még egyszer nem szerepelhetnek annyira rosszul, mint azt tették Észtországban.

 
Az M-Sport a kisebb költségvetés miatt csak korlátozottan tudott tesztelni az Észt Rally előtt, ahol végül Teemu Suninen 6., Esapekka Lappi 7., míg Gus Greensmith a 8. lett.
 
A közelgő Török Rallyra tesztelés nélkül érkezik a fordos csapat, ennek ellenére Richard Millener kijelentette, hogy az észt eredmény nem ismétlődhet meg.
 
“Észtországban lehajtott fejekkel versenyeztek pilótáink. – mondta az M-Sport csapatfőnöke. Ilyet még egyszer nem szeretnénk látni. Mindannyian tudjuk, hogy milyen szinten vagyunk, és, hogy a korlátozott tesztlehetőségből mit lehet kihozni. Így kell a maximumot nyújtani. Versenyzőink aggódtak, hogy mennyire lesz versenyképes a Fiesta WRC, majd az Észt Rally nyitó szakaszán a legjobb időt érte el Esapekka Lappi. Tény, hogy ez egy rövid szakasz volt, de akkor is EP volt a leggyorsabb. A hagyományainkhoz méltón megbízható, gyors és erős autókat adunk a versenyzőinknek az M-Sportnál. Néhány éve Sébastien Ogier eltörte az autónk lengőkarját, amit csak racsnis hevederekkel tudtunk javítani, majd ezt követően Seb megnyerte a következő szakaszt. Szívesen rögzítjük most is racsnis hevederekkel az összes lengőkart, ha ez kell a nagyobb tempóhoz!”
 
Millenere szeretné, ha Törökországban versenyzőik kitudnák használni a kínálkozó lehetőségeket.
 
“Nagyon fontos, hogy pozitív szemlélettel menjünk Törökországba. Az egy őrült verseny lesz, melyen bárkivel bármikor bármi történhet. Olyan versenyzőkre van szükségünk, akik készek kihasználni a kínálkozó lehetőséget!”
 
Esapekka Lappi tavaly a Citroennel a második helyen zárt Törökországban.

Érdemes elolvasni

Sordo bővíti tesztprogramját

Hund Gábor

Rovanpera: Ez most nem tetszett

Hund Gábor

Makinen javaslatot tett utódjára

Hund Gábor

A oldalunk fenntartásához hirdetéseket jelenítünk meg, kérünk támogass minket annyival, hogy letiltod oldalunkon a hirdetésblokkoló bővítményt!

Köszönjük!