Mills: Elképesztőek az új autók

2003 világbajnok navigátora, Phil Mills egyszerűen elképesztőnek írta le az új fejlesztésű WRC-ket, miután Elfyn Evans navigátoraként az ötödik helyen zárt a Korzika Ralin. Mills eddig csak a murvás versenyeken segített Evans-nek, most azonban Daniel Barritt sérülése miatt az autóban volt rá szükség.

„A 180 km/h-s sebesség az egyenesekben, valamint a hajtűben való fordulás ugyanolyan, mint 15 éve. A nagy különbség inkább a közepes sebességű kanyarokban érezhető. Azokban a kanyarokban, melyek hármas és négyes erősségűek a régi autókkal negyed gázzal kellett fordulni. A mai autókkal teli gázon is át tudsz menni, ami elképesztő!” – mondta Petter Solberg 2003-as navigátora.

Phil Mills utoljára 2010-ben indult WRC versenyen és Korzikára is tesztelés nélkül érkezett, ennek ellenére nagyon gyorsan felvette az itiner olvasás tempóját.

„Jó lett volna tesztelni a verseny előtt, de akkor még nem tudtam, hogy navigálnom kell Korzikán. A shakedown volt az első alkalom, amikor beültem Elfyn mellé, ezért elsőre a bemelegedés volt a legfontosabb. Azonnal két kanyart rosszul mondtam vissza.” – tette hozzá Phil Mills.

Szavazás

Ti mire szavaznátok 2022-től?

Közelgő események

  • csü
    07
    Már
    2019

    WRC: Mexikó Rali

  • szo
    16
    Már
    2019

    WEC: Sebringi 1500 mérföldes verseny

  • vas
    17
    Már
    2019

    F1: Ausztrália