Ajánlott Rally2

Minden amit a Kazincbarcika Rallyról tudnod kell – Interjú Juhász István rendezővel

Alsózsolcán exklúzív interjút adott nekünk Juhász István, a Kazincbarcika Rally rendezője. Az alábbiakban kiderül, hogy a verseny ötlete hogyan született meg, miként lett Rally2-es bajnoki és kicsit konkretizálódik a program is.

 

Legutóbb 11 évvel ezelőtt tartották meg a Kazincbarcika Rallyt, miért esett a választás erre a Miskolc közeli városra?

Fotó: Salánki Gábor / Rallye2.hu

Büszkélkedhetnék azzal, hogy ez az én fejemből kipattant ötlet, de igazából a környékbeli amatőr és Rally2-es versenyzők kerestek meg azzal, hogy rendezzünk egy önálló Rally3, vagy meghívásos szintű rendezvényt. Júliusban innen indult az ötlet, ők lelkesen keresték a pályákat, beszéltek az önkormányzatokkal, gyakorlatilag egy kész forgatókönyvvel nyüstöltek engem, amikor kötélnek álltam és azt mondtam, hogy csináljuk meg. Eredetileg is egy októberi dátumra gondoltunk, de amikor változott a versenynaptár és a Komló Rally, akkor ez novemberre tolódott a megvalósítása, hiszen nekem tevékeny részem van a Rally Hungary szervezésében is. Őszintén szólva ebben az időben kicsit jegeltük a Kazincbarcika Rally szervezését, hiszen kérdéses volt a pandémiás helyzet az ősz folyamán, nagyon rebesgették a negyedik hullám feltámadását. Komló lemondásával beélesedett ez a helyzet, az eredetileg elképzelt időpontban tudjuk majd megrendezni a versenyt és úgy állunk, hogy a nap minden percében azon dolgozunk, hogy egy jó rendezvény legyen a Kazincbarcika Rallyból. A városvezetés részéről mindenki nagyon pozitívan áll a versenyhez, mind a polgármester úr, az alpolgármester és a sportlétesítmények üzemeltetői is azt szeretnék, hogy egy hagyományőrző esemény legyen mostantól és ne tíz évente rendezzenek Barcikán rallyversenyt.

 

Kik voltak ezek a versenyzők?

Fotó: Kozma Roland

A Rally2 részéről Bartha Nándi és Kovács Pici, akik itt Alsózsolcán is többször megfordultak a szlalomversenyeinken. Ők mint kazincbarcikai lokálpatrióták szerettek volna a környezetükbe vinni egy rallyversenyt. Rajtuk kívül még nagyon sok kisebb kategóriás versenyző van, akik most verseny nélkül maradtak a kialakult helyzet miatt, hiszen önálló Rally3-as verseny idén nem is volt, csak mint betétfutam az ORB mellett. Ilyen szituációban előfordult már, hogy a Rally2, Rally3 versenye sérült, nem feltétlenül a rendező hibájából, ezért indult el az önálló verseny szervezése. Amikor a tevékeny része elindult a verseny összerakásának, akkor Bencs Zoli segített még rengeteget nekem.

 

Mekkora mezőnyt vártok és a Rally2-n kívül indulhatnak-e más versenyzők is?

Fotó: Salánki Gábor / Rallye2.hu

Többen szondázzák nekem a potenciális mezőnyt és a srácok nagyon bíznak egy 40-45 fős Rally2 mezőnyben, több kategória és az abszolút is lezáratlan, így hogy ez lesz a Rally2 lezáró bajnoki futama, menni kell a pontokért, nincs mese. Nyilván lesznek olyanok, akiknél elfogyott a háttér, az autó, elkezdték a motorrevíziót, vagy akár eladták az autót, mert azt hitték, hogy véget ért a másodosztálynak a bajnokság. Lehetőséget adunk az egyedi rajtengedélyes Rally3-as versenyzőknek is. Annak ellenére, hogy a versenytáv Rally2-es szabályoknak megfelelő, de a rövidebb oldalon van a maga 71 néhány kilométerével, nevezési kedvezménnyel szeretnénk idecsábítani még több B és C licences versenyzőt. Rajtuk kívül egyébként, a teszt kategóriában is komoly mezőnyre számítok, hiszen egy héttel az EB-futam előtt tökéletes teszt lehetőséget biztosítunk

 

Lesz-e belépő a nézők számára?

Fotó: Gömöri Gömmy Gábor

Ez leginkább a háttéren múlik, mivel Rally2 bajnoki futammá nőtte ki magát az esemény a költségek is 30-40%-kal növekedtek a tervezetthez képest. Ha lesz belépő, akkor nem azért lesz, hogy megkeressem rajta az éves betevőmet, hanem azért hogy a verseny megrendezhető legyen. Szeretnék egy olyan Rally2 zárófutamot csinálni, amivel minden versenyző jó szájízzel tud a téli pihenőre menni, ez jó a versenyzőknek, jó a Rally2-nek és jó alapvetően a szakágnak is. Igaz, a 4 versenyes Rally2 bajnokság rövid, de már nem nevezném csonkának, aki idén bajnok lesz elmondhatja azt, hogy megdolgozott érte. A belépőre visszatérve, ez tisztán azon múlik, hogy a megnövekedett költségek hány százalékát tudjuk a támogatóktól összegyűjteni.

 

Mint rendező 7 Alsózsolca Szlalom lebonyolításában vettél részt, milyen extra kihívásokat jelent egy Rally2-es verseny? Van olyan elem, amit a kisebb versenyből át tudsz emelni?

Fotó: Salánki Gábor / Rallye2.hu

Szerintem szinte abszolút semmit nem lehet átemelni egy ilyen amatőr rendezvényből egy bajnoki rally versenyre. Viszont, ha jól számolom nyolcadik éve folyamatosan részt veszek a rendezői stáb tagjaként, később versenyigazgatóként, vagy  egyéb státuszban a “nagyversenyek” megrendezésében. Valamilyen szinten már átlátjuk az engedélyeztetési eljárást és szerencsére kapok segítséget rendezőtársaktól is. Ezek a tapasztalatok sokkal többet segítenek, mint a szlalomversenyek.

 

Mit vársz a versenytől? Szeretnél harmadik erőként belépni a versenyrendezői ringbe?

Fotó: Salánki Gábor / Rallye2.hu

Már kívülről is átláttam azt, hogy milyen heroikus munka egy bajnoki verseny rendezése, de belülről átérezve nem feltétlenül érzek arra késztetést, hogy rendező legyek. Ha lesz egy megállapodás Barcikával, ha a szövetség és Barcika között lesz egy megállapodás, ha ez beemelhető a bajnoki versenynaptárba a következő években, akkor ezt az egy rendezvényt a srácok miatt és az ő kitartó munkájuk miatt ezt a versenyt megvalósíthatónak gondolom, de nem szeretnék sehányadik erő lenni rendezőként.

 

Utolsó kérdésem, mit tudsz elmondani a programról, lesznek újítások, esetleg a pályáról tudsz mondani valamit?

Kazincbarcika Rally 2010 Fotó: Salánki Gábor / Rallye2.hu

A város támogatását élvezzük a komoly rajt- és céldobogó megvalósításában, szpíkerekkel, prominens díjátadókkal, hang- fénytechnikával, tehát tényleg egy komolyabb dolgot szeretnénk megvalósítani. Csak hogy lásd, az alpolgármester kérdése volt, hogy színpadot szeretnénk-e a szervízparkba. Minden lehetőségünk megvan arra, hogy egy show jellegű, jó szájízű évzáró eseményt tudjunk megvalósítani, amiben a két pálya is nagy szerepet vállal. Hiszen Rudabánya-Felsőtelekes-Imola, ami egy vérbeli rallypálya és Felsőnyárád-Sajókaza szakaszokon fog zajlani a verseny. Lesz esti gyorsunk is, úgyhogy nyugodtan lehet lámpasort állítani a Rally Hungary-re is akár.

 

 

Készítette: Gutai Marcell
Borító fotó: Fogarasi Rally Team

Érdemes elolvasni

A 2021.évi Rallye2-es bajnokság nem hivatalos végeredménye

Hund Gábor

10 éve volt olyan utoljára a Rally2-ben, mint ami idén

Hund Gábor

Ruszó Krisztián és Geró Gábor hatalmas esése (videó)

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Cart
  • No products in the cart.