ERC Magazin ORB Rally

MINDEN, AMIT ÉRDI TIBORRÓL ÉS IFJ. ÉRDI TIBORRÓL EDDIG NEM TUDTÁL

Két generáció, két különböző versenyző, de egy család. Érdi Tibor a hetvenes évek közepétől versenyzett, sokan leginkább az N-es Mazdát kötik hozzá, de versenyzett WRC-vel is. Fia, ifj. Érdi Tibor pedig a rally-Eb ERC2-es mezőnyében jeleskedett. Kivételesen két vendégünk is volt a Rally Café kávézójában.

Részlet a Rally Café 2020. februári számában megjelent cikkből.

Szöveg: Mihályi Csaba Kép: Érdi Rally Team

Mi volt az első ralis élményed?

id. Érdi Tibor: Autószerelő szakmunkásnak tanultam és a mesteremnek az unokatestvére, a Budapesti Volánban volt az edző. 16 éves koromban vittek el a Mecsek Rallyra, ahol az erdő szélén kitettek egy benzineskannával és pótkerékkel, hogy majd jönnek, ha kell, megállnak.

Ott ültem a koromsötétben, a nagy éjszakában, elmenni sem láttam őket, de nem is álltak meg. Ez volt az első feladatom a rallyban, viszont a következő héten már az ipari iskolában azt meséltem, hogy rallyszerelő vagyok.   

ifj. Érdi Tibor: Nehéz megmondani, hogy melyik volt az első, tíz hónaposan már a pálya szélén tettek tisztába, de erre nyilván nem emlékszem.

Amiről van emlékképem, az az, hogy pár évesen tipegek fater Ladája körül. Akkor volt neki a háromszínű, akkoriban nagyon igényes autója. Még arra is emlékszem, hogy ez egy Mecsek Rallyn történt, mert a szállásunk közel volt a tévétoronyhoz.

Hogyan lett belőled raliversenyző?

id. Érdi Tibor: Jézus Mária, az nagyon régen volt. Az édesapámé volt a CA 05-71-es rendszámú DKV, vagyis az 571. autó, ami Magyarországon rendszámot kapott. Hét éves koromban már ezzel álltam be az udvarra. 11 éves voltam, amikor vett egy Wartburg De Luxe-ot, még a régi, gyönyörű karosszériásat, azt már én hordtam szerelőhöz, tehát elég korán kezdtem vezetni.

’76-ban beültem egy S100-as Skodába Nagy Ferenc barátomhoz a Bükk Kupán navigálni. Az volt az első és egyetlen alkalom, hogy a jobb oldalon ültem. ’78-ban kezdtem versenyezni, akkor nyertem szlalom és terep kupát.

ifj. Érdi Tibor: A rally végigkísérte az életemet, egészen kicsi koromtól fogva. A 18. születésnapomra kaptam egy Zsigulit. Át kellett menni a műhelybe az ajándékomért, én meg össze-vissza kerestem mindenhol, pedig ott állt előttem, csak nem vettem észre.

Előtte az egyik iskolás barátommal volt közösen egy piros kereklámpás Zsigulink, amiről a szüleim nem tudtak. Otthonról csórtam el a matricákat. Egyszer anyuval mentünk valahová és mondja, hogy nézd, ott egy totálos Zsiguli. Én meg nem győztem elbújni, nehogy lebukjak. Szóval megvolt a Zsiguli és két-három hónapos jogsival én már versenyezni akartam.

Lábatlanon volt egy verseny, de fater nem engedett el. Az volt a bajnokságban az első verseny, a másodikra már mehettem, de fater nem nevezett be az egész bajnokságra, mert eleinte nem látta, hogy végig akarom csinálni és nem akarta kidobni a pénzt. Hiba volt, mert megnyertem volna a bajnokságot.

A teljes cikket elolvashatod a Rally Café 2020. februári számában, amit keress az újságárusoknál valamint a MOL, az OMV és Lukoil benzinkutakon.
Ha nem akarsz várni, azonnal elolvashatod a digitális Rally Caféban, amit itt találsz: http://www.dimag.hu/magazin/RallyCafe

Érdemes elolvasni

Balogh Jani: Új irányt veszünk 2020-ban

Hund Gábor

Lukyanuk a virtuális versenyre is igazi itinert írt

Hund Gábor

Hevesi: Olajfesték a gátlóba és hadd szóljon

mihalyi.csaba