Gokart Sajtóanyag

Molnár Martin élete formájában

Pályafutása legjobb formájában versenyzett Molnár Martin a WSK Euro Series első állomásán, Lonatóban. Már az előfutamokon megvillantotta tudását egy ötödik helyezéssel, az elődöntőben pedig szárnyalt a vizes aszfalton. Sorra szórta a lila szektorokat, és már éppen az ötödik helyért volt csatában, amikor egy vízátfolyáson kicsúszott. 

A döntőbe jutás így nem sikerült, azonban a teljesítményét így is hatalmas elismeréssel értékelte a Kart Republic csapata, és ezzel a futammal Martin végérvényesen megérkezett a WSK OKJ kategóriájának élmezőnyébe. 

 Molnár Martin, Révész Truck Racing Team, WSK Euro Series, 2021. április 11.

„Fantasztikus hetünk volt – lelkendezett Molnár Zoltán, csapatvezető. – Martin olyan bátran és határozottan versenyzett, amire nem számítottunk tőle a szezon első felében. Teszteken már korábban is voltak jó eredményei, a csapat is egyre jobban elismerte a tudását, de ez a verseny minden várakozásunkat felülmúlta. 

Nagyon jó volt a tempója. Az időmérőn sajnos nem jó bolyba küldték be, mind a három gyors körében előznie kellett, így a csoportjában csak 13. lett. Az előfutamokon viszont rendesen jött fel, egyfolytában előzött, ott is, ahol nem lehetett. Előfordult, hogy egy kanyarban hármat is. 

 Molnár Martin, Révész Truck Racing Team, WSK Euro Series, 2021. április 11.

Vasárnap az elődöntőre leszakadt az ég, de Martin szárnyalt a vizes pályán. Csak azt láttuk, hogy a zöld sisak tör előre. A 13. helyről rajtolva a hatodikon állt, szórta a lila szektorokat, tehát egyértelműen a leggyorsabb volt a pályán. Kezdett felzárkózni az első ötre, látszott rajta, hogy eldöntötte, megnyeri az elődöntőt. 

Sajnos egy vízátfolyáson kicsúszott. Nagyon csalódott volt, hogy nem tudta befejezni a futamot, de így is hatalmas gratulációval fogadta a csapat. Mindenki elismerte a teljesítményét. 

 Molnár Martin, Révész Truck Racing Team, WSK Euro Series, 2021. április 11.

Úgy tűnik, hogy az idei munkánk gyümölcse hamarabb érett be, mint gondoltuk, és Martin nagyon komolyan elkezdett versenyezni” – mondta Molnár Zoltán, akiből a csapatvezető mellett természetesen a büszke apuka is előbújt. 

Molnár Martin következő versenye a WSK Euro Series negyedik futama lesz, amelyet április 21–25-e között rendeznek, szintén Lonatóban. 

Molnár Martin, Révész Truck Racing Team, OKJ eredmények
WSK Euro Series, Lonato (Olaszország) 2021. április 9–11.

Résztvevők: 75
Időmérőfutam: 13.
Időmérő: 38.
AB előfutam: 12.
BE előfutam: 5.
BF előfutam: 9.
BC előfutam: 16.
BD előfutam: 12.
Előfutamok összesítve: 25.
A elődöntő: 25. (kiesett)

 Molnár Martin, Révész Truck Racing Team, WSK Euro Series, 2021. április 11.

Érdemes elolvasni

Szerény kezdés

Hund Gábor

Levi ismét dobogón

mihalyi.csaba

Menya megmutatta a tempóját

mihalyi.csaba

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Kosár
  • Nincs termék a kosárban.