CEZ Gokart Sajtóanyag

Molnár Martin tarolt Ada Hujában

Mind a három futamot megnyerte Molnár Martin a Mini kategóriában a szerbiai Ada Hujában, a gokart Közép-Európai Zóna Kupa (CEZ) idei negyedik fordulóján.

A mezőny ezúttal nem volt túl erős, mindössze öten indultak, ezért a bajnoki pontoknak csak a felét osztották ki. Hivatalos CEZ-bajnokság állása változatlanul nincs, de a csapat számításai szerint Martin továbbra is vezeti a CEZ Mini értékelését.

„Még soha sem versenyeztünk ezen a pályán, ezért amikor megérkeztünk bér-gokartozással kezdtünk – mondta Molnár Zoltán csapatvezető. – Péntektől, az első szabadedzéstől már Martin volt a leggyorsabb, pedig az ellenfelei nagyon jól ismerték a pályát.

Az időmérőn pole-pozíciót szerzett, az első futamot nagy előnnyel nyerte, a másodikon már közelebb voltak hozzá az ellenfelek, a harmadik pedig egész szoros volt, de megelőzni nem tudták őt.

Most már Szlovéniában vagyunk, ahol ezen a hétvégén, Ptujban rendezik a gokart CEZ ötödik fordulóját.“

Gokart CEZ 2020. versenynaptár

július 5. Rechnitz (Ausztria)
július 25. Vransko (Szlovénia)
augusztus 23. Bruck (Ausztria)
szeptember 6. Ada Huja (Szerbia)
szeptember 13. Ptuj (Szlovénia)
szeptember 27. Belgrád (Szerbia)

Érdemes elolvasni

Hideg Ádám: Két hét, három verseny

mihalyi.csaba

Brnoban már bajnoki címekért küzdöttek a GRT újoncai

Hund Gábor

Szerencsés győzelem a Kakucs Ringen

Hund Gábor

A oldalunk fenntartásához hirdetéseket jelenítünk meg, kérünk támogass minket annyival, hogy letiltod oldalunkon a hirdetésblokkoló bővítményt!

Köszönjük!