Gokart Sajtóanyag

Molnár Martin újra WSK-döntőben

Egyre stabilabban szerepel Molnár Martin a nemzetközi gokart sorozatok döntőjében. Ezúttal a WSK Euro Series második futamán, Adriában verekedte be magát az OKJ mezőny legjobbjai közé és végzett a 26. helyen. 

Nem volt könnyű dolga a Révész Racing versenyzőjének, hiszen az időmérőn csak 1 perc 58 másodpercet töltött a pályán, és akkor is forgalomba keveredett, így nem tudott tiszta kört futni. Így csoportjában a 17. helyen, míg összetettben az 50. helyen végzett. Innen kellett az előfutamok során előre verekednie magát, ami sikerült is. Egy kivétellel mindegyiken javított a pozícióján, és az összetettben a 41. helyen állt. Az „A” elődöntőben 15. lett, majd a döntőben a 29.-ről rajtolva a 26. helyet szerezte meg. 

Molnár Martin, Révész Racing, WSK Euro Series, Adria, 2021. június 11–13.

A hétvége eredményeit jelentősen befolyásolta, hogy a sorozat hivatalos gumiabroncsai közé valószínűleg előző fejlesztésű, lassabb gumiabroncsok keveredtek. Ezért több, egyébként élmezőnybe tartozó versenyző is szenvedett a hétvégén.

A szabadedzéseken és a warm upon, amikor a másik szállítmányból vásárolt  gumikat használta, Martin az élmezőnyben volt, amint visszakerültek a versenyre kapott gumik, újra lassabb lett. 

„Nehéz pontos mérleget vonni a hétvégéről, – mondta Molnár Zoltán csapatvezető. – Martinnál motort is, vázat is cserélt a csapat, de nem ez volt a baj. A szabadedzéseken és a warm upon használt saját gumikon gyors volt, de amikor a futamokra vissza kellett rakni a hétvégi hivatalos versenygumikat, akkor elveszett a tempója.  

Molnár Martin, Révész Racing, WSK Euro Series, Adria, 2021. június 11–13.

Az időmérő ettől függetlenül sem alakult szerencsésen. A legtöbb csapat az utolsó pillanatig kivár és csak akkor engedi be a versenyzőket egy gyors körre. Az utolsó percekben mindig nagy a forgalom a pályán, de most még a szokásosnál is nagyobb volt, Martinnak az egyetlen „gyors körében két előzése volt, majd beragadt egy lassabb versenyző mögött. Az időmérő körében egy másodperccel volt rosszabb a körideje, mint az utolsó szabadedzésen.

Az előfutamok során szépen jött fel, egy kivételével mindegyikben javítani tudott a pozícióján, és még a gumi mizéria ellenére is döntőbe jutott. Ez mindenképpen pozitívum, amire építhetünk a következő hétvégéken.

Molnár Martin, Révész Racing, WSK Euro Series, Adria, 2021. június 11–13.
Molnár Martin, Révész Racing, eredmények
WSK Euro Series, 2. futam, Adria (Olaszország), 2021. június 10–13.

OKJ kategória résztvevők száma: 64
Időmérő futam: 17.
Időmérő összesített: 50.
AB előfutam: 18. –> 11.
BE előfutam: 17. –> 13.
BF előfutam: 17. –> 12.
BC előfutam: 17. –> 17.
BD előfutam: 17. –> 13.
Előfutamok után összesített: 41.
“A” elődöntő: 21. –> 15.
Döntő: 29. –> 26. 

Érdemes elolvasni

Gyorsan és látványosan…

Hund Gábor

Murván lehet improvizálni…

Hund Gábor

Menya mindenkit meglepett a top 10-es eredményével

mihalyi.csaba

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Cart
  • No products in the cart.