eRally Café Kupa

Molnár Zsolt megmentette a dobogót az eRally Café Kupa első futamán

Molnár Zsolt kalandos versenyt teljesített a Ford Escort MkII-vel az eRally Café Kupa első futamán, de így is sikerült dobogóra állnia az ORC-ben.

 
“Teljesítettük az első versenyt, ami után az egyik szemem sír, a másik meg nevet. – mondta Molnár Zsolt. Boldogok vagyunk, hogy felértünk a dobogóra, ezért nagyon boldogak vagyunk, viszont nem sikerült a fegfelső fokra állni. Nagyon vártuk a versenyt, nagyon sokat készültünk rá. Ugye a teszt után eldöntöttük, hogy az Mk II-es Escorttal indulunk, sikerült is megtalálni a megfelelő beállításokat hozzá.”
 
A verseny aztán elég kalandos lett.
 
“Sajnos, be kell valljam magamnak, hogy öregszem. Az első napon sötétben kellett teljesíteni két gyorsaságit, viszont a sötét miatt elvesztettem a magabiztosságom. Szégyenszemre azon a pályán is, ahol 15 éve versenyzem, itinerből kellett végig mennem ez meg is látszott az időeredményeken. A hátrányom ledolgozhatónak tűnt. Másnap az első három gyors két szakaszán voltak murvás átkötők amiket nem mertem át tolni, féltem, hogy megütöm az autót, illetve óvni akartam a gumikat is a hosszú gyorsra. Abszolút biztonságos tempóval abszolváltuk mindhárom gyorsot. Következett a szervíz, majd indultunk a következő szekcióra, az első kettőn nem volt sok probléma átjöttünk ahogy tudtunk, majd jött a hosszú gyors, egész jó tempót diktáltunk, majd a cél előtt kb 500-600 méterrel neki csúsztam egy villanyoszlopnak, természetesen szanaszét állt a futómű, de beértünk a célba, majd következett ismét a szervíz. A fiúk rendbe szedték a kocsit, majd indultunk tovább. Mivel egész sok volt a hátrányunk gondoltam begyújtom a rakétákat. Az első kettő szakaszt különösebb gond nélkül teljesítettünk, de már fogytán volt hátul a gumim, majd jött a fekete leves, a pálya elején lecsúsztam az útról, szerencsére a nézők 25 mp-ért cserébe visszatettek az útra, de valahogy kiestem a ritmusból és szétestem fejben, de próbáltam sietni, meg is lett az eredménye. Egy hosszú egyenes után kb. 182 km/h val próbáltam egy rövid féktávot venni, de sajnos a kopott gumikkal nem akart megállni, és eltaláltam egy falat, hiába próbáltam kézifékkel menteni, sajnos, pont olyan szögben találtam el, hogy szétrobbant a hűtőnk. Egy életem, egy halálom megpróbáltam a maradék 3 km-en végig gurulni a célig, Jelentem sikerült!”
 
A Boldogkő eRallyra, melyre már lehet tesztelni, előkerül a garázsból egy új autó.
 
“A következő versenyre lehet ismét autót váltunk és leporoljuk a VFTS-ünket. Ezúton szeretnék gratulálni Nagy Andornak és Jóna Petinek, nagyon gyorsak voltak, remélem a következő versenyen revansot tudunk venni.”

Érdemes elolvasni

Az Ózd eRally, az eRally Café Kupa harmadik futamának pályái

Hund Gábor

Csicsely Attila: Igazi rally verseny volt a Boldogkő eRally

Hund Gábor

Görög Péter legyőzte Vincze Ferencet a Boldogkő eRally egyik szakaszán

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Kosár
  • Nincs termék a kosárban.