Negyedik hely a Kanári-szigeteken

Negyedik helyen ért célba a Kanári-szigetek Ralin a Herczig Norbert – Ferencz Ramón kettős. A MOL Racing Team versenyzőit ebben az évben is egy defekt fosztotta meg a célkitűzésüktől, az utolsó előtti szakaszig versenyben voltak a dobogóért.

„Látom a fényt az alagút végén.” – szokatlan mondat egy pilótától az után, hogy negyedik helyen fejezett be egy versenyt a Rali Eb-n, de Herczig Norbert mégis ezzel kezdte az összefoglalóját a céldobogó előtt. A kijelentés, és Norbi arcán a széles mosoly oka pedig az volt, hogy a 16 gyorsasági szakaszon folyamatosan az élmezőny tempójában tudott autózni a magyar páros, úgy, hogy még csak másodszor versenyeztek a Kanári-szigeteken.

„Természetesen nagyon örülök a negyedik helynek, a szezon egészét tekintve ezek nagyon fontos pontok leszenek, de ami miatt igazán boldog vagyok, az az, hogy már a kvalifikációtól kezdve megvolt a tempónk. Minden gyorsaságin ott tudtunk lenni az élmezőnyben, egy 15 kilométeres gyorsaságin is minimális volt a különbség, és ez már azt jelenti számomra, hogy közel vagyunk ahhoz, amiért az ERC-be jöttünk” – vont mérleget Herczig Norbert.

A verseny előtti kvalifikáción hatodik hellyel nyitott a magyar páros, majd péntek reggeltől folyamatosan ott volt a legjobb hat között az összetettben. Szombatra tovább gyorsult a MOL Racing Team Volkswagen Polo GTi R5-je, Norbiék a zárónapon négy gyorsaságin is harmadik időt autóztak, de ahogy tavaly, most is egy defekt szólt közbe. Az utolsó előtti szakasz végén 3-4 kilométert defektes kerékkel tettek meg, így közel 20 másodpercet veszítettek.

„Nem is igazán értem mi történt, mert a 15-ös gyorsasági eleje volt olyan, ahol össze lehetett szedni egy defektet, de mi ott simán átjöttünk, ám sajnos a végén egyszer csak azt éreztem, hogy a bal első kerékből eltűnt a nyomás. Nagyon sajnáltam, mert az utolsó négy gyorsaságira úgy indultunk, hogy a második helyezettől kevesebb, mint tíz másodpercnyire voltunk, így komoly csata lehetett volna belőle a dobogóért” – mesélte a részleteket Herczig Norbert, igaz a csata így is megvolt, hiszen az utolsó gyorsaságin előre léptek egy pozíciót, és így lettek negyedikek.

A csapat első aszfaltos versenyén vett részt a Volkswagen Polo GTi R5-tel, így azért is értékes ez az eredmény, mert kiderül, hogy az autó nemcsak murván, hanem aszfalton is gyors. A Volkswagen Motorsport vezetése is odafigyelt Norbiékra, hiszen ők lettek a legjobbak a Polo GTi-vel induló párosok közül, és nemcsak az autó, hanem a két pilóta is hibátlanul teljesített a 200 kilométernyi gyorsasági szakaszon.

„Nagyon sokat jelentett, hogy az elmúlt évben megismertük a pályák egy részét, és a környezetet. Már a pályabejáráskor láttam, hogy mindenképp gyorsulni fogunk, és a verseny végén már azzal is tisztában vagyok, hogy jövőre hol tudunk még gyorsabbak lenni. Első aszfaltos futamunk volt ez a Volkswagen Polo GTi-vel, és nagyon jó volt azt látni, hogy ezen a felületen is mennyire gyors az autó. Természetesen kellenek még a közös kilométerek, a Michelin abroncsokban is van még tartalék, de ha az első futamon ennyire versenyképesek tudtunk lenni, az nagyon bíztató a jövőre nézve” – fogalmazott a pilóta, aki ezzel már a következő versenyre, a május végi Rally Liepajára gondolt, ahol majd murvás pályákon versenyez a MOL Racing Team párosa.

A Kanári-szigetek Rally ERC értékelésének végeredménye:

1. Pepe Lopez / Borja Rozada – Citroen C3 2:06:23.9
2. Chris Ingram / Ross Whittock –Skoda Fabia +28.5
3. Lukasz Habaj / Daniel Dymurski – Skoda Fabia + 39.9
4. Herczig Norbert / Ferencz Ramón –Volkswagen Polo GTi R5 +52.9
5. Pierre Loubet / Vincent Landais – Skoda Fabia +54.6
6. Yvan Ares / David Vazquez Liste – Hyundai +1:07.5

A Rali Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:

március 21-23: Azores Airlines Rallye, murva
május 2-4.: Rally Islas Canarias, aszfalt
május 24-26.: Rally Liepaja, aszfalt
június 28-30.: Rally Poland, murva
július 19-21.: Rally di Roma Capitale, aszfalt
augusztus 16-18.: Barum Czech Rally Zlín, aszfalt
szeptember 27-29.: Ciprus Rally, murva
november 8-10.: Rally Hungary, aszfalt

 

Forrás: Mol Racing Team, mrth.hu

Fotó: DPPI

Közelgő események

  • pén
    24
    máj
    2019

    ERC: Liepaja Rali

  • vas
    26
    máj
    2019

    WRX/ERX: Nagy-Britannia

  • csü
    30
    máj
    2019

    WRC: Portugál Rali