ORB Sajtóanyag

Nem ilyen Salgó Rallyra készült a Korda Racing

A Korda Racing mindhárom párosa sikerrel teljesítette az elsődleges célkitűzést az idei Salgó Rallyn, a végeredményt illetően azonban maradt némi hiányérzet a csapat versenyzőiben.

 

Az utolsó pillanatokban több ponton is módosult az idei Salgó Rally útvonallapja, elsőként a péntek estére betervezett Acélgyár gyorsasági szakaszt iktatták ki a programból, majd a szorospataki gyorsasági szakaszt kellett lerövidíteni 12 kilométerről három kilométer hosszúságúra. Az így kiesett kilométereket a szervezők úgy igyekeztek pótolni, hogy zárásként negyedszer is átengedték a mezőnyt a ceredi pályán.

A Korda Racing versenyzői nagy reményekkel várták az idei rajtot Salgótarjánban, különösen Turán Frigyes és Bagaméri László, akik tavaly nyerni tudtak ezeken a pályákon. A Volkswagen Polo R5-össel versenyző páros, a rali harmadik gyorsasági szakasza után elfoglalta az összetett első helyet, azonban hamar jött a fekete leves, a következő pályán egy defekt miatt visszacsúsztak a tizedik helyre. Innen kezdték meg a felzárkózást, a célba az abszolút ötödik helyen érkeztek.

Hasonló pályát járt be a versenyen Vizelli Károly és Nagy Péter az R5-ös Skodával, számukra is az első ceredi pálya volt a vízválasztó, ahol egy megforgás után a tizenhatodik helyre csúsztak vissza, majd a hátralévő gyorsasági szakaszokon a 11. helyig kapaszkodtak fel. Fekete Lászlóék egy óvatosabb kezdés után vették üldözőbe az élmezőnyt, a verseny hajrájában kategóriájuk harmadik helyéért voltak versenyben, végül azonban meg kellett elégedniük a negyedik hellyel.

“Több szempontból is csalódás az idei Salgó Rally, de a legfontosabb, hogy mindenki bent van a célban!” – összegzett keserű szájízzel Korda Erik a rali céljában. “Nem ilyen eredményre számítottunk, de tudjuk, hogy a sport az ilyen, ebben a borzasztóan erős mezőnyben a legkisebb hibáért is súlyos árat kell fizetni, ezt megtapasztaltuk legutóbb Egerben is. Friciék a Polo-val most is remek tempóban autóztak, de sajnos egy defekt keresztülhúzta a számításokat. Vizelli Karcsiékat egy megforgás intette óvatosságra, azonban az ORB-ben így is sikerült beverekedni magukat a Top10-be így néhány pontot ők is elkönyvelhetnek. Fekete Lackóéknak két dobogós verseny után most be kellett érniük egy negyedik hellyel, de az itt megszerzett pontok nagyon értékesek, sokat fognak még jelenteni a végelszámolásnál. Mindannyiunk számára jól fog most jönni a két hét szünet, a Mecsek Rallyig rendezzük sorainkat és meg nagyobb elszántsággal vetjük magunkat versenybe!”

 

A Salgó Rally végeredménye:

1. Csomós Miklós/Nagy Attila, Skoda Fabia R5 55:17.2

2. Hadik András/Kertész Krisztián, Ford Fiesta R5 MK2 +15.3

3. Jan Kopecky/Jan Hlousek, Skoda Fabia Rally2 +39.6

4. Klausz Kristóf/Csányi Botond, Skoda Fabia Rally2 +1:14.2

5. Turán Frigyes/Bagaméri László, Volkswagen Polo GTi +1:31.3…

11. ifj. Vizelli Károly/Nagy Péter, Skoda Fabia R5 +4:04.9…

19. ifjabb Fekete László/Begala Tamás, Ford Fiesta Rally4 (RC4 4. hely) +8:27.2…

 

http://facebook.com/kordaracingHU

http://www.kordaracing.hu

http://youtube.com/kordaracing

 

A Korda Racing együttműködő partnereinek köszöni a segítséget!

Érdemes elolvasni

Megkérdeztük a Mecsek Rallyn induló versenyzőket

Hund Gábor

Salgóról a Mecsekre, avagy raliról ralira

Hund Gábor

Hibázásnak nincs helye

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Cart
  • No products in the cart.