WRC

Neuville az élen, Meeke kiesett

Szombat délelőtt Thierry Neuville vette át a vezetést a Spanyol Rallyn, miután megelőzte Sébastien Loeböt, Dani Sordo továbbra is harmadik. Kris Meeke összetörte a Toyotát, így Ott Tanak lépett a negyedik helyre. Ogier a nyolcadik.

 
A tegnapi murvás verseny után ma és holnap már aszfalton folytatódik a Spanyol Rally, és a keményebb felületen szombat délelőtt Thierry Neuville kettő, míg Ott Tanak egy szakaszt tudott megnyerni.
 
A Hyundai belga versenyzője az élről mehet a déli szervizbe, miután Sébastien Loeb kissé lassabb volt délelőtt, így Neuville megelőzte és 11.4 másodperc előnyre tett szert a kilencszeres világbajnokkal szemben.
 
Loeb tegnap délelőtt a hatodik helyen állt, majd délután jelentősen tudott gyorsulni, aminek köszönhetően átvette a vezetést. Lehet, ma is délután lesz igazán gyors Loeb, akinek navigátora, Daniel Elena éppen ma 47 éves.
 
A harmadik helyet Dani Sordo tartja, így továbbra is három Hyundai a verseny élén.
 
Kris Meeke a negyedik helyről indulhatott ma, de a második szakaszon összetörte Toyotáját, így jelenleg Ott Tanak áll a negyedik helyen.
 
Az észt vb éllovas számára még egy helyet kellene javítania a biztos vb címhez, jelen állás szerint a Power Stage pontok dönthetnének, hogy lesz e bajnokavatás holnap.
 
Az ötödik helyen Jari-Matti Latvala áll szintén Toyotával.
 
A japán gyártó számára is rossz hír Meeke kiesése, hiszen így jelentősen növelné előnyét a gyártók között a Hyundai.
 
A három Hyundai és két Toyota után a két Ford következik Elfyn Evans, Teemu Suninen sorrendben, majd Sébastien Ogier a nyolcadik.
 
A hatszoros világbajnok tegnap délelőtt műszaki hiba miatt került komoly hátrányba, ami miatt csak akkor léphet előre, ha hibáznak előtte. A vb cím megvédésére jelen állás szerint nincs esélye. Esapekka Lappi a másik Citroennel ma nem indult újra a tegnapi műszaki hiba után.
 
A mezőny negyedik Toyota Yaris WRC-jével Takamoto Katsuta a 9. helyről indulhatott ma, azonban az első szakasz rajtja előtt műszaki hibás lett az autó, amit sikerült helyrehozni, de az eset miatt 20 perces hátrányba került.
 
Délután újra teljesíti a mezőny a mai három szakaszt.
 
Verseny állása 9 szakasz után
1 Thierry Neuville, Nicolas Gilsoul (belga) Hyundai i20 Coupe WRC 1:52:03.5
2 Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói) Hyundai i20 Coupe WRC +11.4
3 Dani Sordo, Carlos Del Barrio (spanyol) Hyundai i20 Coupe WRC +16.8
4 Ott Tanak, Martin Jarveoja (észt) Toyota Yaris WRC +26.6
5 Jari-Matti Latvala, Miikka Anttila (finn) Toyota Yaris WRC +37.4
6 Elfyn Evans, Scott Martin (brit) Ford Fiesta WRC +55.9
7 Teemu Suninen, Jarmo Lehtinen (finn) Ford Fiesta WRC +1:08.1
8 Sébastien Ogier, Julien Ingrassia (francia) Citroen C3 WRC +4:05.4
9 Mads Ostberg, Torstein Eriksen (norvég) Citroen C3 R5 (WRC2 Pro) +5:00.3
10 Eric Camilli, Francois-Xavier Buresi (francia) Citroen C3 R5 (WRC2) +5:02.5
11 Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen (finn) Skoda Fabia R5 Evo (WRC2 Pro) +5:14.8
12 Pierre-Louis Loubet, Vincent Landais (francia) Skoda Fabia R5 Evo (WRC2) +5:17.0
13 Jan Kopecky, Jan Hlousek (cseh) Skoda Fabia R5 (WRC2 Pro) +5:42.8
14 Kajetan Kajetanowicz, Maciej Szczepaniak (lengyel) VW Polo GTI R5 (WRC2) +5:53.7
15 Nikolay Gryazin, Yaroslav Fedorov (orosz) Skoda Fabia R5 (WRC2) +6:14.7

Érdemes elolvasni

Makinen: Tanak teljesen hülye és sportszerűtlen volt

Hund Gábor

Tanak már Szardínián járt Törökországban

Hund Gábor

Változások a Toyotánál, leköszön Makinen a WRC csapat éléről

Hund Gábor

A oldalunk fenntartásához hirdetéseket jelenítünk meg, kérünk támogass minket annyival, hogy letiltod oldalunkon a hirdetésblokkoló bővítményt!

Köszönjük!