ORB Rally Sajtóanyag

Célba értünk, de ez minden

Az abszolút nyolcadik pozícióban zárta a MERCARIUS Rally1 Bajnokság második futamát Osváth Péter és Papp Tamás. A Skoda Fabia Rally2-vel versenyző duónak a változékony körülmények mellett, egy technikai hibával is meg kellett küzdenie az Ózd-Eger Rally-n.

„Reggel magunkhoz képest jól kezdtünk, Tomi meg is jegyezte, érezhető, hogy próbálok jobban odafigyelni a féktávokra. Aztán tönkrement a pop off szelep, ami alapjaiban meghatározta a szombatot.”

A technikai problémát követően, pedig az időjárás keverte meg alaposan a lapokat a nap végén. „A harmadik körben, az első szakaszról még lejöttünk úgy, hogy csöpögött az eső, az ablaktörlőt sem indítottam volna el, ha nincs a kormányon a kapcsoló. Királdon viszont nagyon kiütközött, hogy az eleje még elment szárazon, nekünk pedig már rendesen esett. Az első körön volt 1-1.5 kilométer, ami száraz volt, a másodikban már szakadt ott is. Az elejének nagyobbrészt száraz volt a pálya, sőt talán, amikor a legelső autó kiment a körről, még csak szemetelt az eső. Nem volt szerencsénk, de mielőtt bárki tovább gondolná, ha ez nincs, akkor sem tudtuk volna felvenni a versenyt az első öt-hat párossal. Akik meg mögöttünk jöttek, még hozzánk képest is rosszabb körülmények között mentek. Ez azért is bosszantó, mert a szerviz után kétszer álltunk plusz 10 percet a gyűjtőben. Ennek nyilván technikai okai vannak, de ez nem könnyíti meg a dolgunkat. Fent vagyunk a hegyekben, várjuk, hogy esni fog-e vagy nem? Viszont, ha kimegyünk a szervizből, már megvan, hogy milyen abroncsot tettünk fel az autóra és mi van a csomagtartódban. Onnantól kezdve csak bízhatunk benne, hogy amíg állunk, nem változnak meg a körülmények. Persze lehet, hogy kereket nem tudtunk volna cserélni, mert pár száz méter volt a következő rajtig, de ez akkor is egy kellemetlen helyzet.”

Az első versenynap tehát távolról sem nevezhető ideálisnak az Osváth – Pap kettős számára.

„A turbónyomást szabályzó szelep ment tönkre, ami nyilván hatással volt a teljesítményünkre, de nem szeretném erre fogni az eredményünket. Az esőt sem ezért emeltem ki, hanem azért, mert ha állsz a szervíz és a gyors között tíz percet, akkor sokkal inkább a szerencsén fog múlni a teljesítményed, mint azon, hogy felkészültél-e. Amúgy az elromlott alkatrészt már ki is cseréltük, technikailag teljesen rendben vagyunk.”

Szombaton hirtelen érkezett meg az égi áldás, viszont vasárnap már mindenki számolt a nagy mennyiségű csapadékkal. „Tudatosan próbáltunk gumit spórolni a második napra, ahol már tudtuk hozni a 8-9. időket. Egyrészt elégedett vagyok, mert teljesítettünk egy nehéz versenyt, de az is bennem van, hogy szeretnék egy kicsit előrébb kerülni. Persze egy ilyen erős mezőnyben, ahol WRC2-es világbajnokok vannak és mellettük ott van a magyar kemény mag, kis túlzással lehetetlen. A pályákat, legyen az Ózd, vagy Eger környékén, kivétel nélkül mind élveztük. Az autóban is jó volt a hangulat, úgyhogy jöhet a Salgó!”

Fotók: Kollár Sportfotó

Érdemes elolvasni

Megkérdeztük a Mecsek Rallyn induló versenyzőket

Hund Gábor

Salgóról a Mecsekre, avagy raliról ralira

Hund Gábor

Hibázásnak nincs helye

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Cart
  • No products in the cart.