WRC

Ogier már nem hitt a győzelemben

Sébastien Ogier a horvát közúti baleset után már nem hitt abban, hogy nyerni tud, ám végül a győzelem is meg lett és a balesetben sem sérült meg senki.

 
“Őrült, pokoli etap útvonal volt. – mondta Sébastien Ogier arról sz útszakaszról, ahol a baleset történt. A baleset pillanatában azt gondoltam, hogy vége a versenyemnek. A hátam még mindig fáj, de szerencsére az autó nem sérült meg nagyon. A történtek után nem voltam optimális állapotban, de az utolsó szakaszon mégis sikerült megszereznem a győzelmet. A baleset miatt már nem hittem, hogy ezt el tudjuk érni. A baleset miatti károk főként aerodinamikai és pszichológiai szempontból voltak jelentősek. Ami azonban a legfontosabb, hogy senki sem sérült meg a balesetben. Ez volt a legfontosabb számomra.”
 
Ogier győzelmével nyolc pontos előnybe került a bajnokságban Thierry Neuville és 10 pontos előnybe Elfyn Evans előtt.
 
“Elfyn Evans nagyszerű munkát végzett a hétvégén, de azt hiszem ez elmondható rólunk is, így mindketten megérdemeltük volna a győzelmet. Néhány alkalommal voltak tényezők, amik lelassítottak, de összességében jó volt a tempónk és ennek örülhetünk. A csapat számára szintén nagyon jó a kettős győzelem.”
 
A Toyota 27 ponttal előzi meg a Hyundai csapatát a gyártók között.

Érdemes elolvasni

Visszatérünk a motorsportba a világ minden táján

Hund Gábor

Eladó Hirvonen, Evans és Rossi egykori Ford Fiesta WRC-je

Hund Gábor

Eladó egy 2017-es Ford Fiesta WRC

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Kosár
  • Nincs termék a kosárban.