Rally Café Magazin
ORB Rally Sajtóanyag

Az idei legjobb eredményük

Az ORB abszolút hetedik helyén zárta az 53. Mecsek Rallye-t a Speed Technika párosa, a Lencse Zoltán – dr. Kovács Annamária duó, akik az idei legjobb eredményüket érték el. 

A verseny csütörtöki napján özönvíz zúdult Pécsre és környékére és itt dőlt el, hogy mindenki nagyon nehéz versenyre számíthat a hétvégén. A csapat okosan taktikázott, nem mentek egyből fejjel a falnak.

„A prológon látványos autózással melegítettünk a hétvégére, mert az itt meg szerzett idő nem számít bele a versenybe. Meg amúgy is a nézőket is ki kell szolgálni” – kezdete a beszélgetést Lencse Zoltán, majd hozzátette. „Az első Trefort pusztai gyorsaságin puhatolóztunk, hogy mennyire nehezek a körülmények, ez meg is látszott az időnkön. A következő Pécsváradon már sokkal koncentráltabban mentünk neki és nagyon jól tudtunk alkalmazkodni a sáros, néhol nedves, vagy vizes és száraz körülményekhez is.”

Zoli és Annamari ezen a szakaszon egy ötödik időt autózott, majd belőtték magukat az abszolút hatodik helyre, ami a nap végéig kitartott számukra.

„Nagyon élveztük a verseny pénteki napját és ez az időeredményeinken is meglátszódott, pedig a körülmények nagyon nehezek voltak” – tette hozzá dr. Kovács Annamária.

A helyezés tekintetében nagyon izgatottan futottak neki a verseny zárónapjának, de sajnos egy rossz abroncsválasztás megnehezítette a versenyüket, mert nem tudtak úgy autózni, ahogyan szerettek volna.

„Hibáztunk, rossz gumit raktunk fel szombat reggel, amivel elveszítettük a pénteken megszerzett nagyszerű eredményünket. Ennek ellenére nem vagyunk csalódottak, hiszen az ORB abszolút hetedik helye is egy nagyon jó eredmény, nekünk pedig ez idén a legjobb. Készülünk Nyíregyházára, már nagyon várjuk, hogy az EB mezőnyben megméretessük magunkat” – zárta a beszélgetést Lencse Zoltán.

Köszönjük Partnereinknek!

Érdemes elolvasni

Menya a WSK Final döntőjében

Mihályi Csaba

Szauer és Vizelli csatája Egerben – videó

Hund Gábor

Videó: Salgó Rallye 1986

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató