Rally Café Magazin
ORB Rally

Harcra fel!

Hagyományos Miskolc környéki pályák egy monstre versenynapba sűrítve és, hogy végképp ne legyen egyszerű dolga a Rallye1 mezőnyének, szinte biztosra vehető az égi áldás szombaton. Röviden így lehetne felvezetni a bajnokság második futamát, a hétvégén megrendezésre kerülő 25. Miskolc Rallye-t.

Osváth Péter és Papp Tamás szereti az ilyen komoly kihívásokat és a Skodás fiúk bíznak benne, hogy sikerül átmenteniük azt a formát Borsodba, amit az egri defekt előtt mutattak a Skoda Fabia R5-tel.

„Mályinkát kell a lehető legjobban összeraknia az embernek, ha jól akar szerepelni Miskolcon. Az egy piszok jó gyorsasági, ott van a kedvenceim között, pedig mikor még Zsigulival versenyeztem rajta, vért izzadtam, egyszerűen nem bírtam megjegyezni. Azért nem tudtam, mert olyan hosszú, hogy csak írtuk, mentünk rajta egy rossz Ladával és csak írtuk, írtuk. Elgémberedtem teljesen, aztán átmentünk rajta még egyszer és azt se tudtam, hol vagyok. Gondoltam is magamban, hogy csak ezt a szakaszt ússzuk meg. Persze ez sem tegnap volt, azóta nagyon megszerettem ezt a pályát. Van benne minden: dobálós, keskeny, csúszós, széles, nagyon tempós rész, aztán fordítva, szűk, de tempós és kanyargós szekció. Ami kell egy jó gyorsaságihoz, az minden megtalálható Mályinkán!”

Szombaton összesen 12 szakaszt és 154 gyorsasági kilométert kell teljesíteni annak, aki át akar hajtani a DVTK Stadionnál felállított céldobogón.

„Szeretem, ha sokat kell menni egy nap, ebben már van rutinom a tereprali miatt. Itt annyiban más a történet, hogy sokkal jobban kell koncentrálni és jól át kell tolni minden gyorsaságit. Ami a veszélye az egy napba besűrített futamoknak, az a csúszás. Ha történik valami előre nem várt esemény, akkor a verseny belecsúszhat a késő estébe is.”

A tavalyi esztendővel ellentétben idénre csapadékot jósolnak a meteorológusok, ami alaposan megkeverheti a lapokat az élmezőnyben.

„Mókás lesz, annyi szent! Azért az jó lenne, ha már esik, akkor mindenkinek egyformán esne. Ne legyen az, hogy az eleje még leszalad szárazon, a tízediktől meg ömlik az eső, de mint tudjuk, ez nem kívánságműsor. Részünkről, ha benne lennénk az ötben, annak nagyon örülnék, persze a Hadik – Turán – Vincze triumvirátuson túl, ott vannak még a hazai pilóták, de mi is ott leszünk és szeretnénk megküzdeni velük!”

Érdemes elolvasni

Az idei legjobb eredményük

Hund Gábor

Kovács Antal nyerte a Porec Rallyt

Hund Gábor

Magyar sikerek a Rally Legenden

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató