Rally Cafe Magazin
ORB Rally

Szauer életre-halálra

Sokan gondoltuk, hogy Szauer Gergő életre–halálra ment első R5-ös versenyén a Baranya Kupán, és hogy ez okozta a vesztét a negyedik gyorsaságin. De nem.

„A történtek fényében talán furcsán hangzik, de a csapattal is megbeszéltük, hogy nem kell a világot megváltani és életre-halára menni“ – mondta Gergő a RallyCafeMagazin.hu-nak.

Szauer az első három gyorsasági szakaszt valóban megnyerte a Baranya Kupán és vezette a versenyt, de nem volt rajta semmilyen nyomás vagy bizonyítási kényszer, nem ezért dobta el a negyedik gyorsaságin a Skoda Fabia R5-öt.

„Egy több kanyarból álló kombinációban történt, amit ötödikben lehetett fordulni. Az utolsó volt a legerősebb, felírtam, hogy Jobb 2, nagy tő.

Le is raktam tőre, csak nem annyira, amennyire kellett volna.

Amikor a versenyautóval 158-cal veszel egy kanyart, akkor az egészen más, mint amikor a tréningautóval felírod a pályát.

Ebből is látszik, hogy mennyi mindent kell még tanulnom.“

Szauer szerepléséből, a három gyorsasági győzelemből sokan messzemenő következtetéseket vontak le, azonban maga a versenyző sokkal óvatosabban nyilatkozik.

„Nehéz megítélni az eredményemet, mert nem ORB-futam volt. Indult ugyan pár igen jónevű versenyző, de soha sem tudhatod, hogy mondjuk Botka Dávidnak milyen célja volt a versenyen.

Én ezen nem is gondolkoztam, egyszerűen örültem, hogy ott lehetek egy R5-ös autóval. Ez számomra már önmagában is csoda volt. Sajnálom, hogy nem tudtunk célba érni és hogy nem élvezhettem még tovább a versenyzést.“

Szauer végig szuperlatívuszokban mesélt az R5-ös autóról és ha azt a feladatot kaptam volna, hogy egy könyvet írjak Szauer Gergő első találkozása az R5-ös autóval címmel, ezt is összehoztuk volna egy pillanat alatt.

„Még soha semmi nem volt ilyen hatással rám.“

Először csak forgalomban vezettem, tényleg nagyon lassan. Egész éjszaka és másnap délelőtt azon gondolkodtam, hogy én vagyok a világ leggazdagabb embere, hogy egy ilyen autóban ülhettem.

A teszten már gyorsabban is mehettem vele és valami döbbenetes volt. Most éreztem először azt, hogy egy autónak jobb a féke, mint amit a gumi le tud követni. Ha erősen beleállsz a fékbe, bármilyen körülmény között képes leblokkolni a kereket.

Nekem mindig az a mérce egy autónál, hogy a csúszáshatáron tudom-e vezetni. Eddig bármilyen autóban ültem, a Zsigulival, a Mitsubishivel és az R2-essel is sokkal hamarabb megvolt ez a csúszáshatár.

Az R5-ösnek viszont brutális szinten van a tudás. Brutális.

Sokan mondják, hogy egy R5-ös autót könnyű vezetni. Ez így is van, csak amikor gyorsan akarsz menni vele és kezded a határokat feszegetni, amikor az ORB élmezőnye tizedekért harcol, na az borzasztó kemény feladat.“

Már csak az a kérdés, hogy Gergő mikor kapja meg a lehetőséget, hogy újra megmutassa R5-ös autóban, akár az ORB-ben is.

„Ha rajtam múlna, egész héten R5-ös autóban ülnék és bármilyen versenyen rajthoz állnék, de sajnos nem rajtam múlik. Ami biztos, az az, hogy a Mecsek és a Nyíregyháza Rallyn az R2-es Peugeot-val indulok, a többit meglátjuk.“

Érdemes elolvasni

Vincze Ferenc idei negyedik győzelmét szerezte

Hund Gábor

Vincze Ferenc nyerte az ózdi napot

Hund Gábor

Vincze növelte előnyét, Turán kiesett

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Read More