Rally Café Magazin
Ajánlott ORC

Dudás Gergő R4-es csónakkal

Komoly tétje lesz a Rally Hungarynek az ORC mezőny számára, ahol még négyen esélyesek a bajnoki címre. Dudás Gergő és Szabó Krisztián a bajnokság élén kezdheti a szezonzáró versenyt, ám a második helyzettel szemben három, a harmadikkal szembeni öt pont előnyük nem sok.

Főleg akkor nem, ha a mínuszolást is figyelembe vesszük.

„Nagy lesz a matekolás a verseny az biztos, sokat fog számítani a győzelemért járó 25 pont, de ugyanilyen fontos lesz az első és a második napi, illetve az erőgyorsaságiért járó 5-5 pont. De talán a legtöbbet az számít majd, hogy ki tudja a legkevesebb hibával befejezni a versenyt.

Ahogy az időjárás alakul, még az is lehet, hogy csónakra is szükségünk lesz a győzelemhez, természetesen R4-es csónak, hiszen ORC-ről beszélünk – nevet.

Hosszú verseny lesz, nagyon sok murvás, saras átkötővel, ahol könnyű hibázni.

Ráadásul az Eb-mezőny miatt az ORC most még hátrább rajtol, addigra már a pálya minősége is sokat fog romlani.

De bárhogy is lesz, egy ilyen szoros szezon egy nagyon kemény versenyen fog eldőlni és ez a legszebb a raliba. Az év elején nem számítottunk rá, hogy ilyen jól fogunk szerepelni és hogy versenyben leszünk a bajnoki címért.

Számomra már ez is óriási dolog, de az egész csapatunk azon lesz, hogy ennek az izgalmas szezonnak egy bajnoki címmel tegyük fel a koronáját.“

ORC állása a Nyíregyháza Rally előtt

  1. Dudás Gergő 131
  2. Rongits Attila 128
  3. Matics Mihály 126
  4. Maricsek Miklós 105
  5. Hevesi István 86
  6. Gyarmati Ariel 78

Érdemes elolvasni

Törölték az Ausztrál Rallyt – a Hyundai világbajnok

Mihályi Csaba

Maricsek: Gratulálok az ellenfeleknek!

Mihályi Csaba

Dudás Gergő ORC bajnok

Mihályi Csaba

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató