ERC

Özönvíz és napsütés – Kettős francia vezetés a Kanári-szigeteken

Szombat délelőtt kettős francia vezetés alakult ki a Kanári-szigetek Rallyn, miután Ivan Ares és Nil Solans is komoly problémával küzdött. A versenyt az M-Sport pilótája. Adrien Fourmaux vezeti Yoann Bonato előtt. Már Érdi vezet az ERC2-ben.

 
Hatalmas özönvíz zúdult az éjjel a Kanári-szigetek Rally pályáira, ami főként a szombati második szakasz végén jelentett problémát, sokan kicsúsztak, míg máshol a tavalyi Mádi szakaszhoz hasonló álló vizek alakultak ki. Vasárnap az egyik pillanatban eső volt, a másikban pedig már a nap sütött.
 
A napot Ivan Ares kezdhette a verseny éléről, ám pozícióját már az első szakaszon elvesztette, amikor nem tudott elég gyors lenni. Ekkor Adrien Fourmaux, az M-Sport versenyzője vette át a vezetést, mögötte Nil Solans 8 tized, míg Ares 1.2 másodperc hátránnyal következett.
 
A második szakaszon Solans volt a leggyorsabb és átvette a vezetést, azonban két defektes kerékkel ért célba, és csak egy pótkereket vitt magával. A spanyol versenyző végül egy defektes kerékkel folytatta a következő két szakaszon.
 
Az élre a harmadik szakasztól ismét Fourmaux állt, aki mögé felzárkózott Yoann Bonato. Ivan Ares továbbra sem tudott elég gyors lenni, majd az utolsó délelőtti szakaszon még az autóval is problémája lett, így a szervizbe a harmadik helyen állva mehet.
 
A versenyt Fourmaux fél perccel vezeti Bonato és 1 perccel Ares előtt.
 
A negyedik helyen, újabb fél perc hátránnyal Oliver Solberg áll, miután megelőzte José António Suárezt, míg Alexey Lukyanuk a tegnap esti nyolcadik helyet követően délelőtt a hatodik helyig tudott előrelépni.
 
Ugyancsak a top10-be tudott lépni Andreas Mikkelsen és Craig Breen is.
 
Nil Solans pedig 1 perc büntetést is kapott és a 15. helyig esett vissza.
 
Az ERC2-ben már ifjabb Érdi Tibor vezet, aki nagyszerűen használta ki, hogy Dariusz Polonski a második szakaszon 1 percet vesztett, így Érdi 39 másodperc előnnyel mehet szervizelni.
 
Az ERC3-ban Vogel Adrienn a nyolcadik helyen áll.
 
Azon a versenyen, amely eddig nagyszerűen tapadó pályáiról lett híres, ott idén nagyítóval kell keresni a tapadást!
 
Még négy szakasz van hátra a versenyből és az idei ERC szezonból.
 
Állás 13 szakasz után
1 #20 Adrien Fourmaux, Renaud Jamoul (francia, belga) Ford Fiesta R5 MkII 1:40:14.4
2 #18 Yoann Bonato, Benjamin Boulloud (francia) Citroën C3 R5 +33.4
3 #2 Ivan Ares, David Vazquez (spanyol) Hyundai i20 R5 +1::00,9
4 #2 Oliver Solberg, Aaron Johnston (svéd, ír) VW Polo GTI R5 +1:36.1
5 #22 José António Suárez, Alberto Iglesias (spanyol) Škoda Fabia Rally2 Evo +1:46.7
6 #1 Alexey Lukyanuk, Alexey Arnautov (orosz) Citroën C3 R5 +1:49.2
7 #21 Luis Monzón, Jose Carlos Deniz (spanyol) Citroën C3 R5 +2:06.4
8 #7 Andreas Mikkelsen, Anders Jæger (norvég) Škoda Fabia Rally2 Evo +2:22.0 (0:20)
9 #11 Callum Devine, James Fulton (ír) Hyundai i20 R5 +2:24.8
10 #5 Craig Breen, Paul Nagle (ír) Hyundai i20 R5 +2:27.8
11 #8 Miko Marczyk, Szimon Gospodarczyk (lengyel) Škoda Fabia R5 Evo +2:38.9
12 #14 Marijan Griebel, Pirmin Winklhofer (német) Citroën C3 R5 +2:41.7
13 #12 Simone Tempestini, Sergiu Itu (román) Citroën C3 R5 +2:43.9
14 #15 Surhayen Pernía, Eduardo Gonzalez (spanyol) Hyundai i20 R5 +2:54.2
15 #1 Nil Solans, Xavi Moreno (spanyol) Škoda Fabia Rally2 Evo +3:03.0 (1:00)
16 #24 Enrique Cruz, Yeray Mujica (spanyol) +Ford Fiesta R5 MkII +3:03.8
17 #25 Yeray Lemes, Rogelio Peñate (spanyol) Hyundai i20 R5 +3:05.6
18 #59 Miguel Angel Suarez, Daniel Sosa (spanyol) Škoda Fabia R5 +3:19.7
19 #10 Niki Mayr-Melnhof, Poldi Welsersheimb (osztrák) Ford Fiesta R5 MkII +3:48.5
20 #60 Antonio Ponce, Daniel Rosario (spanyol) Hyundai i20 R5 +4:14.5
21 #3 Grégoire Munster, Louis Louka (luxemburgi, belga) Hyundai i20 R5 +4:40.6
32 #29 ifj. Érdi Tibor, Csökő Zoltán Mitsubishi Lancer Evo X (ERC2 1.) +10:49.5
44 #43 Chris Ingram, Ross Whittock (brit) Renault Clio Rally5 (ERC3 6.) +14:26.1
47 #37 Vogel Adrienn, Notheisz Ivett Ford Fiesta Rally4 (ERC3 8.) +15:21.4
Fotó: FIA ERC

Érdemes elolvasni

Lukyanuk marad az ERC-ben és a Citroennél

Hund Gábor

Ingram megcélozza a vb címet

Hund Gábor

László Martin és Berendi Dávid az ERC-ben folytatja Bessenyey Zoltán vezetésével

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Kosár
  • Nincs termék a kosárban.