Rally 3

Paczur Dominik: Pozitív verseny volt

Paczur Dominik és Varga Nikolett a Rally3 értékelés abszolút 2. helyén zárta a Bakonya Rallyt, így érthetően elégedett volt a ladás pilóta a verseny után.

„Pozitívan tudnám értékelni a bakonyai versenyünket, az autó hibátlanul működött, ezúton is köszönet érte a fiúknak, akik körről körre átnézték az utolsó csavarig, nehogy valami gond legyen! – mondta Paczur Dominik. Megpróbáltuk kihozni magunkból azt, amit az autó már tud, ha nem is egészen, de talán 80%-ban már sikerült is. Nagyon szerettünk volna gyorsak, ugyanakkor látványosak is lenni. Voltak pontatlanságaim, de Niki kordában tartott, amikor kellett! Nagyon tetszik ez a pálya, ez volt a harmadik alkalom, hogy tudtunk indulni rajta. Az etapos dologgal sokkal jobb volt így. Megoszlóak a vélemények a szervezést illetően, voltak benne hiányosságok, de túl vagyunk rajta. Sajnos volt a kategóriánkban egy komoly félreértés, ami nagy hangot kapott az interneten, de reméljük sikerül ezt tisztázni és helyretenni a való igazságot is… Ha lesz, akkor Oroszlányban tervezünk indulni, megszokottan a Horváth Rallye ASE színeiben. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki hozzátett ahhoz, hogy részt tudjunk venni a versenyen.”

 

Hund Gábor
Fotó: HK Motion

Érdemes elolvasni

Elmarad a Rally3-as Eger Rally

Hund Gábor

A Geresdlak Rally szervezőjének közleménye!

Hund Gábor

Bányásznapi Oroszlány Rally 2020 – Versenykiírás

Hund Gábor