Rally Café Magazin
Rally Rally 2

Tim Gábor nyert Rallye2-ben Papp Arnold kiesése után

Tim Gábor nyerte az idei Rallye2-es Eger Ralit, miután az addig vezető Papp Arnold az utolsó szakaszon ki esett.

Papp Arnold és Harangozó Csenge három szakaszt nyert és hat szakaszon át vezette a Rallye2-es versenyt Egerben, szombaton, azonban az utolsó szakaszon már nem tudott célba érni a Lada Kit Carral, így végül Tim Gábor és Tímár Tamás szerezte meg az idén nyitó első helyét Opel Adam R2-vel.

A második helyen Neukirchner András és Pardi Kata ért célba Hondájukkal 13.1 másodperces hátránnyal. Neo csupán Szuhán esett vissza a mezőnyben, egyébként folyamatosan tartotta a második helyet,

A verseny harmadik helyét Lendvai István Rolf és Madár Tibor Citroen C2 R2-vel zárt, akik kihangosító problémával és az autó erejével is küzdöttek, végül 4.3 másodperccel zártak Neo mögött.

A negyedik helyen ugyancsak R2-es Citroennel Tőzsér Áron és Győri Kristóf ért célba, akik a szombati első szakaszon elhagyták kipufogójukat, azonban 12.3 másodperccel követve Lendvait sikerült teljesíteniük a versenyt.

A 12. kategória győztese, Zsebe Gábor és Péter Pál szerezte meg a verseny 5. helyét a Skoda Felicia Mini Kittel, mely a gyors pályákon néha motorerő hiánnyal küzdött.

A Rallye2-es mezőny legjobb ladása Fábián Donát és Bencsik István lettek az abszolút 6. helyen, akiket három márkatársuk, Baksai László és Erdei Zoltán, Fábián Dániel és Radványi József, valamint Csikó Péter és Nazareczki Nándor követett.

Az abszolút 10. helyezést a korábbi négyszeres MARB bajnok Géringer Zoltán és Andráskó István szerezte meg Hondával.

A Rallye2-es mezőny következő futama április végén Miskolcon lesz.

A verseny végeredménye
1 Tim Gábor, Tímár Tamás Opel Adam R2 39:17.2
2 Neukirchner András, Pardi Kata Honda Civic Type-R +13.1
3 Lendvai István Rolf, Madár Tibor Citroen C2 R2 +17.4
4 Tőzsér Áron, Győri Kristóf Citroen C2 R2 +29.7
5 Zsebe Gábor, Péter Pál Skoda Felicia Mini Kit +42.6
6 Fábián Donát, Bencsik István Lada 2107 +1:17.8
7 Baksai László, Erdei Zoltán Lada 2107 +1:24.4
8 Fábián Dániel, Radványi József Lada 2105 +1:33.0
9 Csikó Péter, Nazareczki Nándor Lada 2107 +1:40.9
10 Géringer Zoltán, Andráskó István Honda Civic +1:48.1

Érdemes elolvasni

Az idei legjobb eredményük

Hund Gábor

Tim Gábor a Rallye2 második helyén zárta az évet

Hund Gábor

Kovács Antal nyerte a Porec Rallyt

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató