Rally Café Magazin
Rallye3

Geiger Mátét megbüntették

Komoly büntetést kapott Geiger Máté Porrogszentkirályon, ezért nem szerzett pontot a Rallye3 abszolút értékelésében.

 
Mint azt már megírtuk, Koltai Tibor és Fehér László nyerték a porrogszentkirályi Rallye3-as versenyt Geng Bence és Geng Ferenc, valamint Hajdú Zoltán és Jozipovics Tímea előtt.
 
Azt is tudhatják már olvasóink, hogy bajnokság élén álló versenyzők sok problémával szembesültek. Janovich Roland és Csáthy Miklós az első szakaszon csúszott árokba, míg Geiger Máté és Johann Uber műszaki hibával küzdött az utolsó szakaszon, Dénes Szabolcs és Varga Kata pedig ugyanitt motorhibával estek ki.
 
Az utolsó szakasz után aztán Geigerék még 6 perc büntetést is kaptak a korábbi 10 mp-hez, miután kikésték a rajtidejüket, így végül a 34. helyen zártak.
 
A Rallye3-as országos abszolút állást így Janovich 22 pont előnnyel vezeti Bukulya István előtt, Geiger Máté pedig 27 pontos hátránnyal harmadik. A Déli Régióban Janovich 12 ponttal vezet Geiger előtt, míg itt Dénes Szabolcs a harmadik 28 pont hátránnyal.
Fotó: Gajár Gyula

Érdemes elolvasni

WRC és R5-ös autó is lesz Orfűn

Hund Gábor

68 páros a Rallye3 hétvégi versenyén

Hund Gábor

Janovich Roland nem számított rá

Mihályi Csaba

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató