Rally Café Magazin
ORB Rally Sajtóanyag

Biztató eredmények

Hajtás problémák hátráltatták a Speed Technika párosát, az ifj. Fogarasi Attila – Májer Dávid duót, akik többször is megmutatták idén is kell számolni velük a 2WD Kupában.

Attila a verseny előtt elmondta, hogy egyedül a szuhai pálya, ami mind feldolgozásban, mind pedig teljesítésben nagyon komoly kihívás lesz, hiszen sosem versenyzett rajta, és a rengeteg kanyar mellett az út nagyon rossz minőségű.

„A szuhai gyorsasági szakasz volt, amitől picit tartottam és ez már a pályabejáráson is bebizonyosodott, hogy nem egy autópálya minőség, de ennek ellenére vártam, hogy mit tudunk itt magunkból kihozni. Sajnos sokat nem tudtunk rajta menni” – értékelt a verseny után ifj. Fogarasi Attila.

A srácok az első két szakaszt megnyerték a kategóriájukban és a 2WD Kupában is, ami jó előjel volt a verseny hátralévő részére, de sajnos a harmadik szakaszon a pálya felénél elérte őket a balszerencse.

„Pénteken a szuperspeciálon volt egy kis hibánk, ennek ellenére jó volt az eredményünk, amin meg is lepődtem. Másnap reggel a puha gumi nem volt jó választás, de tovább javítottunk a vezető helyünkön. Sajnos a következő szakaszon hajtás problémák miatt a gyors felénél ki kellett állunk” – tette hozzá Attila.

A csapat mindent bevetett, szétszedték az autót és keresték a hajtás probléma okát, de nem derült ki mi volt a baj, viszont az autó hajtása megjavult, így Attila és Dávid a szuper rally szabályaival élve visszaállt a versenybe.

„Vasárnap újra nekilendültünk a versenynek, ám a hajtás probléma újra előjött, így be kellett fejezzük a versenyt. Nagyon csalódott vagyok, hiszen amikor mentünk, folyamatosan jók voltak az eredményeink. Kipihenjük a csalódást és a Miskolc Rallye-n támadunk” – mondta Attila, majd hozzátette: „Dávid kitett magáért, hiszen az első közös munka jól sikerült. Hibátlanul tette a dolgát, le a kalappal előtte és köszönöm a munkáját.”

Köszönjük Partnereinknek!

Érdemes elolvasni

Az idei legjobb eredményük

Hund Gábor

Vezető helyről búcsúztak

Hund Gábor

Tim Gábor a Rallye2 második helyén zárta az évet

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató