Rally Café Magazin
ORB Rally Sajtóanyag

Szőke András: Majdnem feladtam…

Szőke Andrásék pech sorozata sajnos az Eger Rallye-n sem ért véget, egy féltengely törés miatt már a verseny elején kiállni kényszerültek.

Szia András! Túl vagytok az Eger Rallye-n. Hogy éreztétek magatokat?
– Sziasztok! Nagyon jól éreztük magunkat, bár volt egy kis kapkodás pénteken. Csütörtökön sajnos Budapesten dugóba kerültünk, így nem értünk fel az itiner átvétel végéig.
Szuha kivételével hamar fel tudtuk írni a pályákat, ott volt egy kis gondunk a pályabejárás során. Elsőre abszolút nem tetszett a pálya, majd a 2. és 3. bejárás után már jobban átláttuk. A pénteki superspeciál egész jól sikerült. Volt egy-két kanyar, amit mégsem vállaltunk el. Azért a tavalyi még bennünk volt… Ismerkedni az autóval tökéletes gyors volt.

Sajnos nem sikerült túl hosszúra a versenyetek. Féltengely?
– Mint az utóbbi pár versenyünk, sajnos ez sem sikerült hosszúra… Titkon volt bennünk félelem Szuha miatt is, hogy mi vár ránk mire odaérünk. Illetve, hogy minden jól működjön végre az autón.
Sajnos a szombati első gyorson a pálya 2/3-áig nagyon jó tempót tudtunk menni, amit felírtunk tökéletesen tudtuk hozni, nagyon feküdt az autónak a pálya. Mi is nagyon élveztük. Ahogy a szerpentines részhez értünk, az első kanyarban éreztük, hogy baj van. Eltörött a féltengely…
Legalább annyiban mellénk állt a szerencse, hogy le tudtunk gurulni a gyorsról, bár nem volt egyszerű. A másik oldal folyamatosan tapadt, és megtorpant az autó, néha elég irányíthatatlan volt… A beíró után félreálltunk, és leszedtük a kereket. Alánéztünk, de ott az út szélén esélyünk sem volt kicserélni. Telefonon keresztül a szüleink próbáltak meggyőzni minket, hogy ne adjuk fel és folytassuk super rallye-ban, de teljesen feladtuk. Ott akkor abban a pillanatban leadtuk a menetlevelet is.

Láttam, hogy eladó az autó… Mi a terved a jövőt illetően?
A verseny utáni hirtelen felindulásból elkezdtük árulni az autót. Elgondolkodtunk, hogy nem a mi sportunk ez. Ennyi balszerencse után, itt kell abbahagyni és kiszállni az egészből, holott rengetegen biztattak, hogy nem szabad feladni még.
Később úgy gondoltuk, hogy összekapjuk magunkat, túllépünk a dolgokon és a rosszindulatú megjegyzéseken! Magunk mögött hagyjuk ezt a sok rossz emléket és Székesfehérváron rajthoz állunk! Lesz, ami lesz, de muszáj ezt a pech szériát végre megtörnünk!
Ha Fehérváron minden jól alakul, akkor az év további versenyein is szeretnénk rajthoz állni és a Veszprém Rally mégis csak hazai pálya!

Köszönöm szépen András. Én biztos vagyok benne, hogy ez a pech széria előbb-utóbb meg véget fog érni, és kiváló eredményeket fogsz elérni!
– Köszönöm szépen! Illetve nem lehetünk elég hálásak a Szüleinknek és Németh Petinek, hogy végig mellettünk állnak és segítenek minket!

Reklámpartnereink segítségét köszönjük!

Érdemes elolvasni

Az idei legjobb eredményük

Hund Gábor

Vezető helyről búcsúztak

Hund Gábor

Tim Gábor a Rallye2 második helyén zárta az évet

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató