Rally Café Magazin
ORB Rally Sajtóanyag

Tovább kell haladni a tavaly megkezdett úton

Balogh Janiról és csapatáról nem sok hír látott napvilágot a téli szünet alatt. A háttérben folyt a munka és most végre a szezonnyitó előtt már a benzingőztől átitatott információk érkeznek a pilótától, hiszen Lyukóbányán már élesben közlekednek a Rallye3-as mezőny után a licences kategóriában.

Balogh Jani:„A tavalyi egy tanulságokkal teli év volt. Voltak pillanatok, amikor a saját elvárásainknak megfelelően is tudtunk menni, de az tisztán látszott, hogy nekünk ebbe még bele kell szokni és meg kell élni jó pár dolgot az autóval. Néhány részeredmény azt mutatta, hogy ráléptünk egy jó útra és ezen kell tovább haladnunk, de a tennivalók tekintetében még nagyon hosszú a lista.”

Tavaly év végén a régi új, Balogh-Holczer felállásban teljesített két tesztversenyt murván a csapat, a 2019-es szezonra való felkészülés jegyében. Az előttük álló bajnokságban szintén Holczer Dániel diktálja az itinert, látja el a navigátori feladatot és lesz partnere Janinak a célok elérésében.

Balogh Jani:„A tavalyi Santa Domenica Rally Show-n és a Mikulás Ralin is már arra készültünk, hogy idén újra Dani lesz a társam a bajnokságban. Az autó tekintetében nem lesz változás, szeretnénk a Skodával rajthoz állni a futamokon, amit a Topp Cars csapata biztosít a tavaly megszokott minőségben és kellő precizitással. A 2019-es versenyeink a Balogh-Holczer párosról és a Topp Cars-ról fognak szólni.”

Az egri szezonnyitó előtt mindenki a felkészülésre és a tesztekre koncentrál. A téli uborkaszezon után a csapatok próbálnak visszarázódni, hiszen Egerben már tövig kell nyomni a gázt a jó eredmények elérése érdekében.

Balogh Jani:Az Eger Ralira való felkészülésünket egy héttel a futam előtt tudjuk csak megkezdeni. Mivel az idő hiányában már nem lesz lehetőségünk többször keveset menni az autóval, így azt a döntést hoztuk, hogy egy nagyobb lélegzetvételű tesztprogrammal indítunk. A Lyukóbánya és Parasznya között megrendezendő Rallye3-as futamon állunk rajthoz és az azt megelőző napon ülünk még az autóba. Megteszünk néhány kilométert és elkezdünk visszarázódni a téli szünet versenymentes napjai után. A Skoda már bizonyított, hogy egy nagyon jó autó, már csak nekünk kell egy olyan beállítás csomagot kitalálnunk, amivel mi is eredményesek tudunk lenni. Nem akarjuk túlgörcsölni, az egészséges feszültségből akarunk építkezni és vállalható kockázaton belül szeretnénk mozogni. Kellően felfokozott már a hangulat, nagyon várjuk a szezonnyitót, hogy újra megmérettessük magunkat. Ellenfelekben nem lesz hiány mivel nem lettek kevesebben a győzelemre éhes párosok, és ahogy azt tavaly is láttuk, nagyon nagy feladat beférkőzni a legjobbak közé. Szeretnénk egy olyan évet, ami izgalmakkal és élményekkel teli lehet, bízunk benne, hogy már Egerben fel fogjuk tudni venni a ritmust és a képességeinkhez mérten ott tudunk lenni az élmezőnyben. A célokat megfogalmaztuk, aztán majd a stopper megmutatja, hogy hogyan is sikerült a felkészülés.”

Érdemes elolvasni

Az idei legjobb eredményük

Hund Gábor

Vezető helyről búcsúztak

Hund Gábor

Tim Gábor a Rallye2 második helyén zárta az évet

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató