WRC

Sajtótájékoztatót tartott a Toyota

Év végi sajtótájékoztatót tartott a Toyota Gazoo Racing WRC csapata Tokióban, melyen a csapat öt versenyzője, a csapatvezető, Tommi Makinen, valamint a Toyota vezetése is jelen volt.

 
A tájékoztatót Tokióban Masaaki Ichikawa vezette fel bemutatva a Toyota Gazoo Racing idei WRC szezonját kihangsúlyozva, hogy a japán gyári csapat 1994 után tudta ismét megszerezni a pilóták vb címét.
“Éppen 25 évvel ezelőtt nyert a Toyota utoljára egyéni vb címet a WRC-ben, amit idén ismét sikerült megszerezni. Ugyanakkor sajnos nem sikerült megvédeni a gyártók címét. 2020-ban szeretnénk ismét megnyerni a gyártók bajnokságát, valamint a pilóták címét is. Örülnénk továbbá, ha a Japán Rallyn sikerülne hármas győzelmet aratni.” – mondta Masaaki Ichikawa a Toyota Motor Corporation vezérigazgatója.
A sajtótájékoztató azt követően Tomi Makinen csapatvezető, valamint a versenyzők bevonulásával folytatódott, Ott Tanak, Martin Jarveoja, Kris Meeke, Sebastian Marshall, valamint jari-Matti Latvala részvételével, Miikka Anttila volt az egyetlen hiányzó.
Ezt követően Makinent egy csokor virággal, Tanakot, Latvalát, Meeke-t pedig egy-egy Yaris WRC dugattyúval köszöntötték.
Ott Tanak idén hat győzelmet aratva már Spanyolországban megszerezte első vb címét, amivel az álma vált valóra.
 
“A korábbi nehéz éveket követően idén valóra vált az álmom a vb cím megszerzésével. A Yaris WRC minden felületen versenyképesnek bizonyult. A teljes autó nagy fejlődésen ment át az utóbbi két évben és mi, versenyzők is tudtunk javulni. ” – mondta az észt versenyző.
 
Martin Jarveoja is a sikereket emelte ki az idei szezonból.
 
“Ez az év nagyon sikeres volt, a lehető legjobb eredménnyel zárult. Idén is voltak jó és rosszabb dolgok, de a jóból volt a több.” – mondta az észt navigátor.
 
Kris Meeke első szezonját töltötte a Toyotánál, év végén pedig a pilóták hatodik helyét szerezte meg.
 
“A számomra új csapatban való indulás komoly tapasztalatot adott. Nem ilyen eredményre számítottam, de örülök, hogy Toyota Yaris WRC-vel versenyezhettem idén. Nem tudom az autót a tavalyival összehasonlítani, de mint más autók esetében is, a Yaris WRC is sokat fejlődött idén. Nagyon fontos, hogy Japán ismét WRC futamot rendez jövőre. Talán ez motiválja más japán gyártók belépését is a WRC-be.” – mondta az észak-ír versenyző.
 
Sebastian Marshall év elején lett Meeke navigátora, de már a kezdetektől fogva jól megértették egymást.
 
“Csak idén társultam Kris-szel, de a közös munka már a szezon elejétől jól működött. Különösen jó emlék a német hármas Toyota győzelem. Örülök, hogy a Toyotánál versenyeztem idén.” – mondta a brit navigátor.
Jari-Matti Latvala számára kevésbé alakult jól a szezon, amit a sajtótájékoztatón is kiemelt.
 
“2019 nem volt a legjobb szezonom, nem tudtam elég gyors lenni. Ugyanakkor örömmel versenyeztem a Toyotával. Sikerült a Yaris WRC-t folyamatosan fejleszteni 2017 óta, és bár a hátsó szárny alakját meg kellett idén változtatni, de ez a teljesítményre nem volt hatással. Örülök, és nagyon várom már a Japán Rallyt, ami 2010 után tér vissza a WRC-be. Japánban mindig sok a motorsport rajongó, ezért biztos vagyok benne, hogy örömmel fogadják majd a versenyzőket jövőre is.” – mondta a pilóták 7. helyén záró finn versenyző.
A Toyota Gazoo Racingtől az idei szezon után távozik Ott Tanak, de Kris Meeke és Jari-Matti Latvala hely is bizonytalan egyelőre. A csapat csak később jelenti be 2020-as felállását.

Érdemes elolvasni

Ez győzte meg az FIA-t Monzáról

Hund Gábor

Még egy Hyundai WRC indul az Ypres Rally-n

Hund Gábor

Újra tesztelni tud az M-Sport

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató