Sikeres versenyt zártak

2WD győzelemmel térhetett haza a jubileumi Hell Miskolc Rallye-ról a Speedy Motorsport párosa, a Kovács Marcell – Paizs Róbert duó.

„Egészen jó itinert sikerült írnunk, bár az eső és a kihordások miatt a gyorsaságin kellett változtatni rajta. Van még mit tanulnom, hogy egyre jobbak legyünk a feldolgozás terén” – árulta el Kovács Marcell.

Erre a versenyre az ötösről hatos kategóriára váltottak, hiszen nagyon motivációt ad, hogy húsz páros közül lettek ötödikek, mint hogy öt párosból harmadikok. Volt egy két perces büntetésük, de ettől függetlenül összejött a 6-os kategória ötödik helyezése és a 2WD győzelem is.

„A slick gumik mellett döntöttünk, ami jó választásnak bizonyult, több nagyon jó gyorsasági sikert könyvelhettünk el abszolútban és kategóriánkban is. Természetesen a szűk Garadna – Mályinka szakasz volt, ami nem feküdt nekem. Eddig zártpályán versenyeztem, ahol a széles utak voltak” – tette hozzá Marci.

A versenyt nagyon élvezték, sokkal jobb versenyt zártak, mint Egerben. Az autójuk is hibátlanul működött, egyetlen pici hibát vétettek, amikor lecsúsztak az útról, de szerencsére gyorsan vissza tudtak térni.

„Megijesztettem magunkat egy kihordásos résznél, amikor picit rossz íven fordultam, az autónk alja leért és lecsúsztunk az útról a bokrok közé. Szerencsére gyorsan vissza tudtunk jönni az útra. A hibák és büntetés ellenére elégedettek vagyunk, hiszen összességében nagyon jó versenyt zártunk” – zárta a beszélgetést Kovács Marcell.

Készülnek a következő Székesfehérvári versenyre, ahol továbbra is a hatos kategóriában mennek majd.

Köszönjük Partnereinknek!

Közelgő események

  • pén
    24
    máj
    2019

    ERC: Liepaja Rali

  • vas
    26
    máj
    2019

    WRX/ERX: Nagy-Britannia

  • csü
    30
    máj
    2019

    WRC: Portugál Rali