WRC

Sordo átvette a vezetést, Tanak nagy hátrányban

Dani Sordo a délelőtti utolsó szakaszon átvette a vezetést Teemu Suninentől a Szardínia Rallyn, míg a harmadik helyen Sébastien Ogier áll. Ott Tanak a műszaki hiba miatt csaknem 2 perc hátrányba került, Takamoto Katusta pedig baleset miatt esett ki.

 
Teemu Suninen a negyedik szakaszig tudta tartani azt az előnyt, melyet még az első szakaszon épített ki magának, azonban a déli szervizelést már a verseny tavalyi győztese, Dani Sordo kezdheti az élről.
 
A spanyol versenyző 7.5 másodperc előnnyel várhatja a délutáni két szakaszt Suninen előtt.
 
Sébastien Ogier megtartotta harmadik helyét és előnyét 6 másodpercre növelte csapattársa, Elfyn Evans előtt.
 
Thierry Neuville az ötödik szúk 5 másodpercre Evans mögött, míg Kalle Rovanperat 15 másodperccel előzi meg.
 
Folytatódott Ott Tanak (képen) problémája, mely már az első szakasztól jelentkezett, azonban okát egyelőre nem tudni. A vb címvédő hatalmas hátrányba került a probléma miatt.
 
Takamoto Katsuta a negyedik szakaszon lecsúszott az útról és a kilencedik helyről kiállni kényszerült.
 
Délután két új szakasz vár a mezőnyre.
 
Az élmezőny állása 4 szakasz után
1 #6 Dani Sordo, Carlos Del Barrio (spanyol) Hyundai i20 Coupe WRC 53:27.7
2 #3 Teemu Suninen, Jarmo Lehtinen (finn) Ford Fiesta WRC +7.5
3 #17 Sébastien Ogier, Julien Ingrassia (francia) Toyota Yaris WRC +18.6
4 #33 Elfyn Evans, Scott Martin (brit) Toyota Yaris WRC +24.7
5 #11 Thierry Neuville, Nicolas Gilsoul (belga) Hyundai i20 Coupe WRC +29.3
6 #69 Kalle Rovanperä, Jonne Halltunen (finn) Toyota Yaris WRC +44.3
7 #44 Gus Greensmith, Elliott Edmondson (brit) Ford Fiesta WRC +52.3
8 #7 Pierre-Louis Loubet, Vincent Landais (francia) Hyundai i20 Coupe WRC +1:09.4
9 #8 Ott Tänak, Martin Järveoja (észt) Hyundai i20 Coupe WRC +1:49.6
Fotó: Red Bull

Érdemes elolvasni

Bottas: Megfontolom az Arctic Rallyn való indulást

Hund Gábor

Hanninen a Lappföld Rallyt, Asunmaa a finn értékelést nyerte

Hund Gábor

Neuville a Monte után hoz végleges döntést

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató