WRC

Sordo egy Mecsek Rallyn indult navigátorral folytatja

Dani Sordo Borja Rozadával csupán három versenyen indult mielőtt szakított volna vele. Már meg is van új navigátora.

 
Dani Sordo Portugáliában, majd Szardínián és Kenyában állt rajthoz Borja Rozada navigálásával WRC futamon, és a portugál második hely után két kevésbé sikeres versenyt teljesítettek együtt. Sordo meg is hozta döntését, és szakított navigátorával, akit majd Cándido Carrera vált. Carrera indult az idei Mecsek Rallyn is Daniel Alonsó Villaron mellett a Historic ERC mezőnyben egy Ford Sierra Cosworth-al.
 
“Hálás vagyok Borja Rozada munkájáért és profizmusáért. – mondta Dani Sordo. Nagyszerű navigátornak bizonyult az autóban és azon kívül is, de a közös kemény munka ellenére sem sikerült teljesen megértenünk az itiner információt tökéletesen. Bízom Benne, hogy Cándido Carrerával hamarosan indulhatok versenyen és sok sikert érünk el.”
 
Nem Cándido Carrera az egyetlen WRC navigátor, aki korábban már indult magyar versenyen is, Jonne Halttunen, Kalle Rovanpera navigátora 2017-ben indult ugyancsak a Mecsekben Ville Silvasti navigátoraként egy Porschéban.

Érdemes elolvasni

Navigátort váltanak a fiatalok

Hund Gábor

Így látta Makai Gergely hivatalos fotósként az Acropolis Rallyt (videő)

Hund Gábor

Colin McRae, valamint fia, és utastársaik emlékére

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Cart
  • No products in the cart.