Rally WRC

Sordo idei harmadik győzelme

Miközben a Hyundai rally-vb csapata gőzerővel tesztel Németországban, az idei szezon harmadik aszfaltos versenyére, a Deutschland Ralira, addig Dani Sordo egy meghívásos spanyol versenyen egy i20 R5-tel szerezte meg idei harmadik győzelmét.

A Cristian López Herrero Rallynak az idei már a 13. kiadása volt, mégis most érkezett el az idő, hogy spanyol bajnoki futamra kandidáljanak vele. Részben ezt szerette volna segíteni Dani Sordo, részben pedig a két hét múlva esedékes Deutschland Rally előtti tesztnek használta a versenyt.

Ami egyébként nem indult jól neki, hiszen a kétnapos 116 gyorsasági kilométert tartalmazó verseny második szakaszán defektet kapott és 46 másodpercet veszített, amit csak a vasárnap reggeli ötödik gyorsaságira tudott ledolgozni. A verseny végére azonban már egy perc feletti előnye volt barátja és csapattársa, Pernía Surhayennel szemben.

Sordo ezzel idei harmadik győzelmét aratta. Az elsőt még februárban szerezte a Serras de Fafe Rally, portugál versenyen, szintén egy R5-ös Hyundaijal, a másodikat és egyben legértékesebbet a Szardínia Rally vb-futamon WRC-vel, a harmadikat pedig most megint csak R5-össel.

Két hét múlva a Deutschland Rallyn próbálkozhat újra, amit 2013-ban már egyszer megnyert.

Érdemes elolvasni

Egy héttel később lesz a Baranya Kupa

Hund Gábor

Kris Meeke a visszavonulás előtt?

Hund Gábor

Két csapatot indít a Hyundai?

Hund Gábor