ORB Sajtóanyag

Striderék örömautózást terveznek Miskolcon

A célba érést tűzte ki a 26. Hell Miskolc Rallye-ra a Gulf Racing Hungary párosa, a Strider Zoltán – Apkó András duó. Ez a versenyzőknek a korábbi években ez egyszer sem sikerült, Miskolc mumus számukra.

A verseny előtti szerdára terveznek egy tesztet, ahol a szeretnének visszarázódni a versenyzésbe. Sikerült egy olyan pályát találniuk, ami nagyon hasonlít az egyik miskolci helyszínre. 

„Az egész csapat ott lesz a szerdai teszten és már nagyon várjuk, hogy újra versenyautóba üljünk” – kezdte a beszélgetést Strider Zoltán, majd hozzátette. „Az elmúlt években nem sok jó jutott nekünk Miskolcon, mindig közbejött valami és sosem láttuk meg a célt. Azt szeretnénk, ha a verseny után javulna a statisztikánk.” 

A pályákat ismerik, valamilyen formában mindegyiken mentek korábban. Zoli a prológot összkerekes autóval nagyon szerette.

„A népkerti salakpályát szeretem, bár egy elsőkerekes kocsival biztosan más lesz rajta menni, de így is várom. Annak ellenére, hogy nem indulhatunk a Peugeot Kupában az olaj szponzor miatt, szeretnénk felvenni velük a versenyt, ahogy a Fordokat is jól lenni csipkedni. Kicsit nehéz helyzetben vagyunk emiatt, hiszen nekünk csak az RC4-es kategória, amiben teremhet babér. Ezek tudatában örömautózós évet terveztünk magunknak” – tette hozzá Strider Zoltán.

A Salgó Rallye megmutatta, hogy a csapatnak van keresnivalója a mezőnyben, hiszen Velenczei Ádámék akár a győzelemért is küzdhetnek és Szilágyi Patrikék is az ORC elejében a Mitsubishik mögött autóznak.

„Nagyon bízom benne, hogy Ádámék kocsija elkészül, amit a hétvégén a Rajd Rzeszowski-n felborítottak. Profi csapat biztosítja az autót, biztosan sikerül összerakniuk. Örülnék, ha a srácok felvennék a versenyt az első helyért. Patrikéknak a Salgón nagyon állt a zászló. Remélem, hogy elkerülik őket a technikai problémák és megvillantják tudásukat” – zárta a beszélgetést Zoli.

A csapat partnereinek köszöni a segítséget!

 

Sári Péter

Érdemes elolvasni

Most sem vettük be Eger várát…

Hund Gábor

Országos Rallye1 Bajnokság 2020. évi állása

Hund Gábor

Az meg van még, hogy mentek Kakusziék a Volkswagennel? – Best of onboard

Hund Gábor

A oldalunk fenntartásához hirdetéseket jelenítünk meg, kérünk támogass minket annyival, hogy letiltod oldalunkon a hirdetésblokkoló bővítményt!

Köszönjük!