WRC

Suninen nem fél

Teemu Suninen nem tart attól, hogy nem lesz elég gyors Törökországban és nem tud az élmezőnnyel harcolni.

 
Az M-Sport finn pilótája Szardínián második lett, majd hazai versenyén nyolcadikként zárt. Teemu Suninen bízik benne, hogy Törökországban megtudja ismételni olasz teljesítményét és ismét a mezőny elején tud harcolni.
 
“Finnország előtt a felfüggesztést és a differenciálművet is megváltoztattuk és ez nem bizonyult jó ötletnek. A gyors versenyeken olyan autóra van szükség ami nagyon stabil, hogy minél gyorsabbak legyünk. Finnországban sajnos nem tudtuk ezt kivitelezni.
Azonban nem aggódunk, hogy Törökországban nem leszünk elég gyorsak, mert az hasonlít Szardíniára, ahol jó volt a tempó.”
– mondta Teemu Suninen.
 
A finn pilóta tavaly negyedik lett Törökországban és nagyon sokat tanult.
 
“Nem igazán tudtam tavaly, hogy hogyan kell a törökhöz hasonló körülmények között vezetni. Nem voltam még ilyen kemény versenyen, így nem tudtam, hogy a gumik mennyire fogják bírni. Tavaly ezért sokat tanultam Törökországban, amiből most szeretnék előnyt kovácsolni.” – mondta Suninen, akinek Pontus Tidemand lesz a csapattársa a hétvégi versenyen.

Érdemes elolvasni

Kárpótolja Latvalát a Toyota

Hund Gábor

Grönholm: Ez a győzelem több versenyt jelenthet Huttunennek

Hund Gábor

Rovanperä: Jó lenne egy hármas finn győzelem a Finn Rallyn

Hund Gábor