ORB

Sunyi, gyors autóval a bajnoki címért

Szauer Gergő a héten ülhetett először idei új autójába, a Ford Fiesta Rally4-be, és először ült mellette Kerék István is. A teszt után a népszerű, fiatal pilótát és a magyar bajnok navigátort is kérdeztem az első benyomásokról.

Szauer Gergő: „Először is nagyon örülök, hogy egy teljesen új, null kilométeres autóval versenyezhetünk idén. A csütörtöki teszten próbáltam ki először az autót, és mivel teljesen új egyáltalán nem volt beállítva. Az első néhány menet arról szólt, hogy egy alapbeállítást találjunk. Tavaly próbáltam ki először egy elsőkerék meghajtású autó vezetését a Peugeot 208 R2 esetében. Ahhoz az autóhoz képest előny a Ford esetében, hogy sokkal stabilabb. Nehéz kibillenteni az egyensúlyából.

A Fiesta futóműve inkább hasonlít az R5-ös futóművek viselkedéséhez, az egyenetlen út alig alig billenti ki az egyensúlyából. Nyomatékban is jobb, mint a Peugeot, ami főként a 2-es és 3-as fokozatból való kigyorsításnál érezhető, és nagyobb kanyarsebessége is. Úgy tudnám röviden leírni, hogy egy sunyi, gyors autó a Ford Fiesta Rally4. A 2WD autók között egyértelműen a bajnoki címre esélyes, de tempóját tekintve néhány N-csoportos Mitsubishi is elkapható vele. Márciustól vásárolható meg az autó, így a legkorszerűbb járművek között lesz a bajnokságban. Csodálatos, mesébe illő dolog számomra, hogy idén Kerék István fog navigálni mellettem. Hasonlítunk egymásra az elszántság, fanatikusság és eredménycentrikusság tekintetében is. Remélem, hogy minél több verseny megtartható a hatból a bajnokságban, a Salgótól kezdődően folyamatosan szeretnénk gyorsulni.”

Kerék István: „Az autóra azt mondják, hogy a kategóriájában az egyik legjobb. Mivel teljesen null kilométerrel kaptuk, ezért nagyon elégedett vagyok. Azonban eddig csak erősebb, 4WD autókkal mentem, így számomra teljesen újdonság ez a Ford Fiesta Rally4. Első érzésre jó véleménnyel vagyok az autóról, a súly-lóerő arányát mindenképp jónak mondanám. Az autó lóerőben nyilván gyengébb a P-csoportos Mitsubishiknél, de egyes N-csoportos Mitsubishi tempóját meg lehet vele közelíteni, sőt kanyarsebességben akár jobb is lehet. Az autó idén március 15-től érhető el, ezért fejlesztésben mindenképp a legfrissebbnek mondanám.

A korábbi autóimhoz képest a legnagyobb különbség a rajtnál van. Hozzászoktam már, hogy rajtnál bepréselődök az ülésbe, ennél az autónál ilyenről azért nem beszélhetünk, mert gyengébb egy 4WD autónál. Személy szerint én nem versenyeken elért jó szereplésben gondolkodok, hanem bajnokság szintjén szeretnék jó eredményt. Gergő személyében szerintem erre meg is van a megfelelő ember. Fiatal, lelkes, de még 3-4 versenynek el kell majd telni a teljes összeszokáshoz. Bízom benne, hogy 5-6 verseny megtartható lesz idén, szeretném, ha versenyről versenyre folyamatosan tudnánk javulni és, hogy számolni kelljen velünk a riválisoknak.”

És egy videó a TheLepoldMedia munkájának köszönhetőn!

Hund Gábor
Fotó: HK motion

Érdemes elolvasni

Best of onboard: ifj. Tóth-Gergely, Salgó 1997

Hund Gábor

Hatalmas esések a 2016-os Salgó Rally-n

Hund Gábor

Best of onboard: Váradi-Popovics, Salgó 2007

Hund Gábor