ORB

Szauer Gergő: A minimális célt teljesítettük a második hellyel

Szauer Gergő és Kerék István a 2WD mezőnyben két győzelem után a Vértes Rallyn a második helyen zárt. Ez az eredmény még mindig nagyon jó a bajnokság szempontjából a párosnak.

 
Szauer Gergő: „Rosszul indult a verseny, mert pályabejárás során egyszer sikerült túllépni a megengedett sebességet közúton és így 30 másodperc büntetést kaptunk és már az első szakasz előtt hátrányba kerültünk. Ezt követően megbeszéltük a csapattal, hogy megnézzük, nagyobb rizikó nélkül le tudjuk-e dolgozni. Délelőtt igen nehezek voltak a körülmények, mert az első szakasz elején csak ott nem volt vizes az út, ahol fák nyúltak az út fölé, majd a szakasz vége teljesen száraz volt. A második szakasz foltokban volt nedves, míg a kör utolsó szakasza teljesen vizes volt. Ezen a szakaszon közép kemény gumival mentünk, pedig az inter jobb lett volna, és így sokat csúszkáltunk. Azonban így is sikerült utolérni Maricsek Mikit, akinek kalandjai voltak, de sok időt nem vesztettem mögötte. A középső körben minden rendben volt, sikerült ledolgozni a hátrányunkat és vezettünk, majd az utolsó kör első szakaszától kezdett gyengülni az autó, annyira, hogy az utolsó szakaszon már hármas fokozatnál feljebb nem is tudtam kapcsolni. Így végül a második helyen zártunk, amivel teljesen elégedett vagyok. Ez volt a minimális cél. Jó lett volna, ha nyerni tudunk, mert nagyon szeretem ezeket a tempós pályákat, és a verseny szervezése is kiválóra sikerült. Az autó beállítása is az eddigi legjobb volt. Szerintem most lett a legjobb helyen kialakítva a szervizpark, és a város is teljes mértékben támogatta a versenyt. Gratulálok László Martinnak a győzelemhez.”
Kerék István: „Már a verseny rajtja előtt büntetést kaptunk, amit persze elfogadok. Azonban azt nem értem, hogy közúton, ahol a helyiek 90-nel mennek, ott a versenyzőknek miért kell 65-tel. Már a verseny előtt elfogadtam volna a második helyet, pláne a büntetés után. Azonban próbáltuk a hátrányt így is ledolgozni, ami sikerült is. Az utolsó három szakaszon aztán motorhibával küzdöttünk. Érdemes volt előtte sietnünk, mert így a büntetéssel és a műszaki hibával együtt is meg lett a második hely, amivel még mindig nagyon jól állunk a bajnokságban. A verseny nagyon tetszett, Móri központtal kevés lett az etap is, közel voltak a pályák. A szállásunk fantasztikus helyen volt, és nagyon tetszett Mór városa is. Az autó beállítása is most sikerült a legjobban és az autóban is egyre jobb az összhang. Következő versenyünk a Nyíregyháza Rally lesz, még nem dőlt el, hogy az ERC mezőnybe nevezünk-e.”
Készítette: Hund Gábor
Fotó: Mol Racing Fuel

Érdemes elolvasni

MNASZ közlemény 2020 – Rally Hungary-val kapcsolatos információk

Hund Gábor

Vértes Rally1 összefoglaló – Rally Café TV

Hund Gábor

Egyszer csak megérkezett a szarvas!

Vörös Gergely

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató