WRC

Tanak: A Török Rally reálisabb képet fog adni

Ott Tanak szerint az Észt Rallyn nem mutatkozott meg teljesen a valós erőviszony a Toyota és a Hyundai között, a vb címvédő szerint a Török Rallyn fog kiderülni, hogy a két csapat hogy is áll valójában.

 
Ott Tanak nyert, míg Craig Breen második lett Észtországban, így a Hyundai kettős sikert aratott a járvány miatti szünetet követő első versenyen. A vb címvédő észt versenyző szerint azonban a valós erőviszony csak a Török Rallyn fog megmutatkozni a Hyundai és a Toyota között.
 
“A legmélyebben a Montén voltunk, majd ezt követően a két második helyünk a következetes versenyzés eredménye volt. – mondta Ott Tanak a Dirtfishnek. A szezon eddigi négy versenyét négy versenyző nyerte, tehát nagyon kiegyensúlyozott a szezon és nagyon érdekes lesz a folytatás. Az Észt rallyn nem a valós erőviszony mutatkozott meg, sokkal inkább lesz reális kép a Török Rallyn. Az észt pályák nagyon különlegesek, és sokat számít a helyismeret. A Hyundai korábban Törökországban is gyors volt, ezért kíváncsi vagyok, hogy ismét így lesz-e.”
 
Tanak örül, hogy megszerezte első győzelmét a Hyundaijal, a siker pedig jól mutatja, hogy fejlődött az i20 Coupe WRC.
 
“Nagyon örülök, hogy megszereztem az első győzelmem a Hyundaijal. A hosszú szünet után láthatjuk, hogy jó úton járunk. A győzelem jól mutatja, hogy milyen kemény munkát végez a csapat.”

Érdemes elolvasni

Ott Tanak is csatlakozik Craig Breenhez

Hund Gábor

A Hyundai elhagyhatja a WRC-t 2021 végén

Hund Gábor

Mikkelsen a Skodával tesztelt

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató