Tidemand nélkül folytatja a Skoda Motorsport a WRC2-ben

Jövőre Pontus Tidemand nélkül, Jan Kopeckyvel és Kalle Rovanperaval áll rajthoz a WRC2-ben a gyári Skoda Motorsport. A cseh gyártó kettőre csökkenti versenyzői számát öt párosról.
 
“Jan Kopecky 36 éves és 11 éve velünk van, ami akár sok is lehetene, de talán idén teljesítette a legjobb szezonját WRC2-es bajnoki címet szerezve. Jan is szeretné folytatni munkáját velünk, számunkra pedig nagyon fontos fejlesztő tudása. Jan és a 18 éves Kalle Rovanpera nagyon fontos munkát végzett 2018-ban, ezért úgy döntöttünk, hogy jövőre csak két párossal állunk rajthoz.” – mondta Pavel Hortek, a Skoda csapatvezetője a Prágában megrendezett sajtótájékoztatón.
 
A 2017-es WRC2-es bajnok Pontus Tidemand elköszön a Skoda csapatától, holott egy szezont még szerettek volna számára biztosítani.
 
“Maradhattunk volna 2019-ben is a Skodánál, de már öt éve velük vagyunk és az idő repül. Már 28 éves vagyok és ha szeretnék WRC pilóta lenni, akkor más utat kell választanom. Jelenleg dolgozunk a lehetőségeken, talán jövőre már néhány versenyen indulhatok WRC-vel, például Svédországban. A hazai versenyem az egyik olyan rendezvény, ahol erős tudnék lenni.” – mondta Pontus Tidemand.
 
Prágában a Skoda bemutatta a legújabb fejlesztésekkel ellátott autó terveit is.
 
“A továbbfejlesztett autóval szeretnénk tesztelni és még tovább javítani az autót teljesítményben és megbízhatóságban. A jövő évi autó még nem tudni, hogy mennyire lesz más, mint a mostani. Az új autót 2019 közepén szeretnénk homológizáltatni. Ezt követően kipróbáljuk a gyári csapattal, majd elérhetővé tesszük a privát ügyfeleinknek.” – mondta Michal Hrabanek, A Skoda Motorsport menedzsere.
 
A Skoda kedden bemutatta új Mlada Boleslavi gyárát is.
 
“Az új gyárunk 16400 négyzetméter területű és 10 gyártósorral rendelkezik. Sokkal egyszerűbbé vált a munkánk. Eddig majdnem 250 R5-ös autót értékesítettünk, és a nagyobb gyár több autó eladását jelenti, valamint az alkatrészek gyártása is gyorsabbá válik.” – tette hozzá Hrabanek.

Keresés

Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Search in posts
Search in pages

Közelgő események

  • pén
    14
    dec
    2018

    Rally Café Magazin December

  • szo
    29
    dec
    2018

    Szilveszter Rally

  • ked
    22
    jan
    2019

    WRC: Monte Carlo Rali