Rally

Valóra vált álom – Szubjektív beszámoló az I. Pécs Rallyról

Minden a Hunyadi úton kezdődött. Albérletben laktunk, és a ház előtt ment a hegyiverseny. A mai biztonsági követelmények mellett már elképzelhetetlenül, a Széchenyi térről rajtoltak az autók és a motorok (!), és egészen a Hotel Kikelet (akkor még SZOT üdülő) előtti célig futottak fel. Ferjáncz az Alpine-nal, Cserkúti az NSU-val és Drapál János a Yamahával, hogy csak a legnagyobb neveket említsem. Hiába voltam csak 3-4 éves, nem lehetett nem megfertőződni a benzingőzzel.

Aztán, már valamivel idősebben jött az Abaligeti úti (ma már Ranga László út) pálya, EB futamokkal. Akkor már más szemmel néztem az egészet, a „fürdőkádakat”, a Forma–2-eseket, a bivalyerős BMW-ket, Sierrákat, vagy a volt DTM-es autókat. Mauro Nesti, Walter Pedrazza, Georg Plasa, Kiss Dezső, Tóth János, mindannyian csodálnivaló hősök voltak a szememben. De az összes többi induló is: a trabantosoktól a ladásokon át, a Formula Eastern-esekig. Elképzelhetetlen volt, hogy egyszer én nézzek fel alulról, a pályáról a hegyoldalba, és szabadon levághassam a kanyarokat, kereshessem az ideális íveket. De aztán eljött 2021.09.12-e, és az álmom valóra vált.

Persze ehhez az is kellett, hogy a fertőződés hatására 18 évvel ezelőtt megpróbálkozzam az autóversenyzéssel. Először szlalom, majd rallysprint, előfutások ORB futamokon. Mindig reménykedtem, hogy egyszer a hegyipálya is szerepelni fog felfelé gyorsaságiként, de valami miatt ez elmaradt. Még 2007-ben volt egy próbálkozás egy amatőr hegyi futam megrendezésére, de azt az utolsó pillanatban, felsőbb szintről megfúrták, így csak egy rajtlistám van emléknek, amin szerepel a nevem. Ezek után nem kell mondanom, hogy mekkorát dobbant a szívem, amikor meghallottam, hogy  Geresdlak helyett Szentkút-Remeterét-Mandulás útvonalon kerül megrendezésre a következő R3 verseny.

Azonnal elkezdtem belső felvételeket keresni a neten, de olyan régen volt utoljára hegyiverseny, hogy csak egyet találtam. Aztán beszéltem Iványi Laci bácsival, aki a pécsi autósport nagy öregje. Czink Tibor és Ilosfai Péter navigátoraként, valamint számtalan szlalom és hegyiverseny pilótájaként (Trabanttal és Toyota Corollával) szerzett rengeteg tapasztalatot, többek között az abaligeti úti pályán is. Részletesen átbeszéltük a tudnivalókat, az útvonal apró ravaszságait. Lelkemre kötötte, hogy melyik pontokon figyeljek nagyon arra, hogy ne veszítsem el a nem éppen bivalyerős autóm lendületét, hogy hol kell rontanom, hogy a kigyorsítás utána megfelelő legyen.

Mivel Kristóf fiam Pesten él, nem volt alkalom „rojtosra” gyakorolni a pályát, de szerencsére már olyan összeszokottak vagyunk, hogy nem volt gond a diktálással. Persze, lehet mondani, hogy úgyis ismerem az útvonalat, mint a tenyeremet, de bárki bármit mond, hihetetlen megnyugvást okoz, ha megerősítést kapok abban a felfokozott idegállapotban.

Szombaton ideális környezetben (Expo Center) flottul, gyorsan lebonyolódott a két átvétel (adminisztratív, technikai), igazából csak azt nem értettem, hogy, ha komolyan vesszük a R3-at, akkor miért kellett versenyzői eligazítás. De, ha evvel megspóroltunk 60-70 sárga papírlapot (végrehajtási), akkor a környezetvédelem érdekében már meg is érte a dolog.

Vasárnap, nagy szerencsére gyönyörű idővel indult a nap, és ez kitartott a versenyen is. Az Expo Centerben kialakított tökéletes szervizparkból mi nagyjából fél nyolckor gurultunk ki, és tapasztalat hiányában, a viszonylag rövid (20 perc) etapidő miatt már teljesen beöltözve haladtunk a gyors előtti IE felé. Aztán láttuk, hogy belefér bőven egy gyors sisakhúzás, ezért utána már csak a Magyarürögi út tetején vágtuk magunkat harci díszbe.

Nagyon felemelő érzés volt odaállni az első rajthoz. Oda, ahonnan számtalan hihetetlen versenyző elrajtolt már előttünk (mondhatnám pátoszosan, hogy guminyomot égetve az aszfaltba, de szerencsére ez már nem az az aszfalt, mint amit annak idején használtak). Aztán túl voltunk a rajton, kettő, három, vissza kettő, és már jött is az első jobbos hajtű. Mi, egy-két társunkkal egyetemben az egész mezőnyből, utcai gumikkal versenyzünk.

Sajnos ezek a gumik a legutóbbi, bakonyai versenyünkön nem igazán teljesítettek jól. Két megforgás, folyamatos úszkálás – nem ez volt, amit várna az ember egy évekig bevált, ráadásul új gumitól. Így az előző futam utolsó méterein bekövetkezett piruett emléke miatt nem mondhatni, hogy bevállalós lett az első felfutás. Ráadásul azt sem sikerült igazán eltalálni, hogy hol kell mindenképpen visszahúzni a kettőt, hogy a kigyorsításban megfelelő dinamika legyen.

De nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy életünkben először, versenykörülmények között teljesítettük a pécsi hegyipályát! A második gyorsra, a tapasztalatoknak és annak köszönhetően, hogy újra elkezdtünk hinni a gumiban, 8 másodpercet javultunk. Ezt aztán tartottuk is, utána szinte teljesen azonos időket futottunk. Élveztük a pálya minden méterét, a kis kerekeinkkel nekünk nagyon jó volt, hogy egyáltalán nem kellett gödrökön, kátyúkon áthajtani, jó volt (bár azt már ismertük) a hosszú hegyipálya rész is, és igazán adrenalin növelőnek bizonyult a Lapistól lefelé tartó szakasz is.

Pörgős volt a verseny, nem igazán volt csúszás, még az is előfordult, hogy egy másik rendező („tudjukki”) versenyén éreztük magunkat (ásványvíz, csoki), de ez utóbbi nem baj, a jót nem szégyen eltanulni. Csak a legutolsó gyorsnál sírt az egyik szemünk, és nevetett a másik, ugyanis annak nagyon-nagyon örültünk, hogy ötödszörre is rendesen elrajtolhattunk, de ugyanakkor felmerült bennünk, hogy mi, versenyzők miért is teljesítünk minden létező „komoly rally-s” feltételt, ha időről időre visszacsöppenünk a szövetség által tűzzel-vassal kiirtott sprintes körülményekbe.

Összességében persze ez a momentum, és még a verseny utáni furcsa történések se tudták beárnyékolni azt a nagyszerű érzést, amit ez a pálya, a verseny okozott. Tulajdonképpen magunkkal is elégedettek lehettünk, a valószínűleg egyedülinek számító, teljesen széria motorunkkal, az utcai gumijainkkal elért kategória ötödik hely megszerzésével.

Nagyon reméljük, hogy a szervezők jövőre is belevágnak a Pécs Rally megrendezésébe, és a kicsit érhetetlen módon csekély nevezői létszám is minimum megduplázódik jövőre. Mi mindenképpen szeretnénk újra ott lenni!

Nagy Gábor

Érdemes elolvasni

Rally Café Podcast – Kazincbarcika Rally & Rally Hungary

Vörös Gergő

Maricsek beállt utolsó mohikánnak és * * * * *

mihalyi.csaba

Ne beszéljünk mellé!

mihalyi.csaba

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Cart
  • No products in the cart.