Várhatóan Japán és Chile is WRC futamot rendezhet

Jövőre várhatóan Japán és Chile is bekerül a Rali Világbajnokság naptárába, amivel azonban egy európai helyszín elvesztené a rendezés jogát.

Áprilisban rendezték azt a chilei WRC kandidáló futamot, melyet az FIA és a WRC promotere is megfigyelt, és mellyel jó esély van a dél-amerikai országnak a WRC naptárába kerülni.

Eddig a chilei versenyt úgy gondolták, hogy Japánnal kell megküzdenie a jövő évi naptárba kerülésnél, most azonban a brit Autosport.com oldal információja szerint mindkét verseny helyet kaphat a 2019-es naptárban.

Az ázsiai és dél-amerikai verseny naptárba kerülésével azonban egy európai helyszín kikerül a WRC futamok közül és ez várhatóan a Korzika Rali lesz.

Korzika ellen szól, hogy a csapatok sem szeretik a nehéz logisztikai megoldások miatt és kevés a szurkolók száma is.

Idén szeptemberben a Török Ralival bővül a korábbi helyszínek száma, míg 2020-ban a Szafari Rali is a naptárba kerülhet.

Japán számára jól jönne a 2019-es WRC futam lehetősége, hiszen a 2020-as olimpiai előtt az ázsiai ország szeretné növelni részvételét a sportban.

Az új helyszínekkel azonban a Korzika Rali mellett más európai versenyek is veszélybe kerültek, ilyen például a Német Rali is.

Jelenleg 11 ország érdeklődik a WRC futam rendezése iránt és közülük nyolc nem európai.

Közelgő események

  • csü
    25
    ápr
    2019

    WRC: Argentin Rali

  • pén
    26
    ápr
    2019
    vas
    28
    ápr
    2019

    Rallye1: Miskolc Rali 2019

  • vas
    28
    ápr
    2019

    WRX/S1600 RX: Spanyolország