Mihályi Csaba blogja

Vége az autósportnak a tavaszra?

Egyre több versenyt mondanak le a koronavírus veszély miatt. A rally-Eb-t biztosan érinti és a rally-vb is komoly veszélybe került. A Forma–1-ben már karanténba is kerültek csapattagok, az endurance-vb-n futamot töröltek, a 2019–20-as Forma–E szezont pedig két hónapra felfüggeszthetik.

Magyarországon egyelőre az Eger Rallyt mondta le a város, de a hírek szerint az áprilisi Miskolc és a májusi Ózd Rally is veszélybe kerülhet. Mint ahogyan az április végi hungaroringi Super Racing Fesztivál is kérdéses, ahol a túraautó-világkupa és a kamion-Eb kezdené a szezont.

Sokáig úgy tűnt, hogy a rally-Eb megúszhatja, hiszen az Azori-szigetek Rallyt az európai és ázsiai gócpontoktól távol rendezik, ám már két héttel ezelőtt is nehéz volt repülőjegyet foglalni a szigetre. Ráadásul az Eb-n több olasz versenyző és csapat is részt vesz, akiknek a kijutása kérdéses. A versenyt pedig március 12-én hivatalosan is későbbi időpontra halasztották

A rally-világbajnokságon a hétvégén rendezik a Mexikó Rallyt, amit a kint tartózkodó tudósítóink szerint a koronavírus nem fenyeget, de az április 23–26-a között tervezett negyedik futam, Argentínában már kérdéses. Az argentin kormány ugyanis márciusra minden sporteseményt felfüggesztett. Ez az Argentin Rallyt még nem érinti, de aligha várható, hogy három hét alatt megoldódik a helyzet, így könnyen előfordulhat, hogy áprilisra is kiterjesztik a tilalmat, akkor pedig a vb negyedik futamát nem lehet megrendezni.

Biztosan lemondták az endurance-világbajnokság Sebringi 1000 mérföldes versenyét, amelyet március 20-án rendeztek volna, miután az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump 30 napra megtiltotta a nem amerikai állpolgárok belépését 26 európai országból.

A Forma–1-ben még rosszabb a helyzet, hiszen a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínén, Melbourne-ben pár nappal korábban ütötte fel a fejét a koronavírus és csütörtökön előbb kettő majd később még két Haas alkalmazottat helyeztek karanténba, illetve egy McLaren alkalmazottat tartanak megfigyelés alatt, akik a koronavírus tüneteit produkálták.

Több versenyző, köztük Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen is kritizálták a sorozat szervezőit, hogy ennek ellenére továbbra is a verseny megrendezése mellett döntöttek.

Egy héttel az Ausztrál Nagydíj után Bahreinben, zárt ajtók mögött rendezik a Forma–1 második futamát.

A harmadik verseny, a Vietnámi Nagydíj szervezőivel viszont már válság tárgyalás folyik.

A sorozat május 3-án tér Európába, a Holland és a Spanyol Nagydíjra.

A Forma–E bajnokság szervezői várhatóan két hónapra felfüggesztik a 2019–’20-as szezont, amely az áprilisi párizsi és a májusi szöuli futamot érintheti. Ezt azonban várhatóan majd csak a jövő héten (az Ausztrál Nagydíj után) jelentik be.

Miután Európában egyre több ország csatlakozik a sportesemények lemondásához és a beutazási tilalomhoz, szinte biztosra vehetjük, hogy márciusban nem lesz jelentős autósport esemény Európában. A hónapból hátralévő három héten belül pedig aligha várható, hogy a vírus lecseng, így az áprilisi, de egyes vélemények szerint a májusi események is veszélybe kerülnek.

Utána is kérdéses, hogy az egyes területekről – mint például Olaszország – a beutazási tilalom meddig lesz érvényben és hogy a résztvevők hogyan tudnak eljutni a versenyek helyszínére.

Az egyik versenyszervező pedig azt a kérdést vetette fel a Rally Cafénak, hogy ha engedélyeznének is versenyt, ki menne el rá?

Ez is érdekes kérdés.

Tavaly az Ausztrál Rallyn tették fel sokan a kérdés, hogy miközben egy ország küzd az erdőtüzekkel, van-e egyáltalán létjogosultsága ott egy sporteseménynek?

A koronavírus terjedésekor szintén feltehetjük a kérdést, – bármekkora szurkolók vagyunk is, bármennyire is az autósport az életünk –, ilyen helyzetben tényleg az a legfontosabb, hogy egy autóversenyt megrendezzenek?

Érdemes elolvasni

1987: Amikor azt hittük, itt a világvége

mihalyi.csaba

Hibrid WRC, kell ez nekünk?

mihalyi.csaba

Tarol a Citroën, hová lett a Skoda?

mihalyi.csaba