Magazin ajánló

Viszlát Loeb! – Megjelent a Rally Café októberi száma

Megjelent a Rally Café 2020. októberi száma, amit keress az újságárusoknál valamint a MOL, az OMV és Lukoil benzinkutakon vagy vedd meg a digitális Rally Cafét itt. Vagy fizess elő itt.

VISZLÁT LOEB! VAGY MÉGSEM?

A Török Ralin véget ért Sébastien Loeb és a Hyundai-csapat együttműködése és miután a kilencszeres világbajnok 2021-ben a Bahrein Raid Xtreme színeiben szeretné megszerezni első Dakar győzelmét, ez akár raliversenyzői pályafutásának végét is jelentheti. Szerintünk azonban láthatjuk még WRC volánja mögött a vb-n.

VISZLÁT HONDA!

2021 végén kiszáll a Honda a Forma–1-ből. Jövőre még fejlesztenek egy új motort, de erőforrásaikat az utcai üzemanyagcellás és elektromos hajtású autók fejlesztésére akarják fordítani. A Moto GP-ben és az IndyCarban továbbra is maradnak.

LONDON, SYDNEY, MEXIKÓ ÉS ALASZKA

Többszörös magyar tereprali bajnokként vágott bele az első maratoni ralijába Balázs János és Jójárt András, akik Porsche 911-esükkel előbb a London–Sydney Marathonon, majd a London–Mexikón, a Panama–Alaszkán és a Shield of Africán vettek részt. Jövőre pedig egy még különlegesebb expedícióra készülnek.

MINDEN, AMIT VELENCZEI ÁDÁMRÓL EDDIG NEM TUDTÁL

Közel másfél évtizede versenyez Velenczei Ádám, aki szépen végigjárta a ranglétrát, a meghívásos, szlalom versenyektől a rallytúrán át az első osztályig. Az elmúlt években pedig szép lassan a fiatal tehetségből igazi élvonalbeli, bajnokesélyes versenyzővé érett.

A CÍMVÉDŐ MEGÁLLÍTHATATLAN

A Vincze Ferenc–Bacigal Igor kettős határozott versenyzéssel utasította maga mögé a komplett mezőnyt, megszerezve idei első futamgyőzelmét. A Sokada Fabia Rally2 Evóval versenyző páros a 11-ből 7 gyorsaságin futotta a legjobb időt és nagy csatában utasította maga mögé a Velenczei–Szőke duót.

FERRARI 1000

A Toszkán Nagydíjon ünnepelte a Ferrari 1000. Forma–1-es nagydíját. 71 szezon alatt 16 konstruktőri és 15 egyéni világbajnoki címet szereztek, 237 futamot nyertek meg, 228-szor álltak pole-pozícióban, 253-szor futották meg a leggyorsabb kört. Ezekkel rekordtartók, és az F1 történetének legsikeresebb csapata.

EGY IGAZI ŐRÜLT SVÁJCBÓL

A Forma–1 utolsó igazi fenegyerekének tartják, aki egész életét végigbulizta, iszonyatosan nagyokat esett és bármire képes volt egy poén kedvéért. Ha Clay Regazzoni társaságába kerültél, egy dologban biztos lehettél: nem fogsz unatkozni. Legjobb sztorijait magyar versenyzőtársa, Balázs János mesélte el a Rally Cafénak.

CSÖRÖG, CSATTOG, VILLÁMLIK

Több mint egy évtizede versenyez Tábori Ákos, ment már Mitsubishivel is, de mint mondja, az R2-esben érzi a legjobban magát. Minél nyersebb egy autó, annál jobb, ha pedig a jobb oldalán lévő botot is meg tudja húzni, akkor teljesen elégedett.

KIS SZELEP A BAJNOKI CÍM KAPUJÁBAN

Németh 8V Péter győzelmével folytatódott két és fél hónap szünet után a Rally3-as bajnokság a Parasznya–Lyukóbánya Ralin, így a pécsi versenyző közel került az év végi első hely megszerzéséhez.

BOMBÁT DOBOTT A HYUNDAI A WTCR-BE

Pár nappal az idei WTCR-szezon második hétvégéje előtt robbant a bomba: a Hyundai váratlanul bejelentette, nem áll rajthoz a Nürburgringen, mert a sorozat szervezői méltánytalanul nagy hátrányba hozták az elmúlt két év bajnok autóját, az i30 N TCR-t.

EZ MÁR MOST EGY ÁLOM!

Nyolcéves volt, amikor egy amatőr gokartverseny győzteseként Zengő Zoltántól vehette át a kupát. Akkor nem gondolta, hogy egyszer majd együtt dolgoznak. Képes a rajt előtt fél órával is békésen szundítani, de a Nürburgringen megremegett a gyomra. Boldizs Bence szerint ahol most van, az már maga egy álom.

 

A TURBO MAFIA

Van egy vérprofi csapat a drift világában, amely bárhova is megy, mindenhol feltűnést kelt. Jelenleg Petri Róbert versenyzik a színeikben, de a jövőben akár két-három autóra is bővülhet a csapat. Kerényi Ádám a Turbo Mafia csapatfőnöke mesélt.

ROHAMLÉPTEKKEL ELŐRE

Rohamléptekkel halad előre a drift világában Utasi Péter. 2018-ban még csak nézte a driftet, 2019-ben Pro2 bajnok volt, idén pedig már a profik között versenyzik és az előkelő, hatodik helyen áll a bajnokságban. Az idei évről és terveiről kérdeztük.

A Rally Café 2020. októberi számát keresd az újságárusoknál valamint a MOL, az OMV és Lukoil benzinkutakon vagy vedd meg digitális Rally Cafét itt. Vagy fizess elő itt.

Érdemes elolvasni

Tóth Zsolt, Kiss Norbi és egy Orosz Torpedó – Megjelent a Rally Café szeptemberi száma

mihalyi.csaba

Turitól Szauerig, Ingram: egy órán át sírtam – megjelent a Rally Café 2020. augusztusi száma

mihalyi.csaba

Michelisz Norbi az egóról, Matics Misi az autóiról mesél – megjelent a Rally Café 2020. júliusi száma

mihalyi.csaba

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató