Vogel Adrienn: Eredményes év a raliban és a KIA Kupában is

Vogel Adrienn 2018-ban két sorozatban is elindult, és mind a KIA Kupában, mind pedig első ralis szezonjában, a MARB-ban sikeres tudott lenni. Sok férfi versenyző megirigyelhetné Adrienn idei szereplését.

Vogel Adrienn tavaly már eltöltött egy szezont a KIA Kupában, azonban a ralisport karrierjét idén kezdte Notheisz Ivett navigálásával.

„A pályaautózásban már tapasztalattal álltam rajthoz, így szerettem volna dobogós helyen végezni a szezon végén. Ez azonban nagyon nehéz, mert nagyon erős a mezőny és 18-an küzdünk egymás ellen. A raliban tapasztalat szerzés céljával indultunk el. Nagyon élveztem ezt az új kihívást. Sok ellenfelem volt, akik nagyon ügyesek voltak és kemény csatákat vívtunk. Élmény volt ellenük harcolni.” – kezdte Vogel Adrienn a Rally Cafénak adott interjút.

Adrienn Notheisz Ivettel állt rajthoz a rali versenyeken, a közös összhangot pedig azonnal megtalálták.

„Nagyon hamar összeszoktunk Ivettel. Nyilván én még zöldfülűként ültem be az autóba rali versenyeken, Ivett pedig remek és tapasztalt navigátor. Nem csak az itiner írásban tud segíteni, hanem simán szól, ha valahol többet kihozhatnék a kocsiból. Ez jó, mert építő a hatása! Szeretek vele dolgozni és ráadásul jól ki is jövünk egymással.” – mondta Adrienn navigátoráról.

A KIA Picanto jól teljesített mindkét bajnokságban.

„Az autó remekül működött minden versenyen. Nem volt technikai hibánk az egész szezon alatt, ami miatt nagyon szerencsésnek érzem magam. Jól összerakták ezt a kocsit az fix. Az autóban 1.2-es utcai motor működik és a váltó is utcai. Jó társ volt egész évben!” – mondta az autóval kapcsolatban Adri.

A szezon sikeresnek mondható, hiszen gyorsaságiban és raliban is jól szerepelt Adrienn.

„Összességében eredményes évem volt mindkét szakágban. Persze a pálya lehetett volna jobb is. De ott nem mindig jön ki úgy a lépés, ahogy szeretném. Ott 18 ember próbál legyőzni. A 18 indulóból a 7. helyen zártam év végén, úgy, hogy sajnos egy első helyet elvettek tőlem. Ha ez nem történik, akkor a 4. helyen végezhettem volna. Különösen jó volt a hazai hungaroringi futamon versenyezni, ahol egy 3. és egy 1. helyet szereztem. Jól esett, hogy hazai pályán bizonyíthattam. Viszont a rally más! Tudsz a magad stílusára, tempójára koncentrálni. Sokat tapasztaltam és tanultam. Emiatt nagyon hálás vagyok. Jó évet zártunk itt is, hiszen Ivettel megnyertük a bajnokságot a kategóriánkban. Szerencsére hibamentesen versenyeztünk és a Kia Picanto is jól állta a sarat. Ezúton is köszönöm a csapatomnak! Viszonylag kevés tapasztalatom miatt az esős versenyek a legnehezebbek, de ez is lehet jobb, ha több tapasztalatot gyűjtök.” – mondta a hölgypilóta.

A KIA azonban még nem tér téli álomra.

„Elindultam a Rallye2-es nyíregyházi versenyen is, és úgy néz ki, hogy a Szilveszter Rallyn is ott leszünk. Tavaly is indultam ezen a versenyen. Szeretem ezt az év végi összeröffenést egy kis benzingőzzel. Jó évbúcsúztató! Jövőre pedig szeretném mindkét szakágban folytatni a szereplést, bízom benne, hogy össze tudjuk rakni a hátterét.” – zárta Vogel Adrienn.

 

 

Készítette: Hund Gábor

Fotó: Photo_csn

Keresés

Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Search in posts
Search in pages

Közelgő események

  • pén
    14
    dec
    2018

    Rally Café Magazin December

  • szo
    29
    dec
    2018

    Szilveszter Rally

  • ked
    22
    jan
    2019

    WRC: Monte Carlo Rali