Williams: A negyedik helyért is tudunk majd harcolni

Clare Williams hisz abban, hogy csapata idén jelentős előrelépést fog mutatni és képes lesz a legjobb helyekért is harcolni.

A Williams F1-es istálló idén Robert Kubicával és Geporge Russell-el áll rajthoz a Száguldó Cirkuszban, és azt követően, hogy tavaly a leggyengébb konstruktőr lett, idén jelentős javulásban bízik.

“Továbbra is kellő anyagi háttérrel büszkélkedhetünk, és 2019-ben is nagyszerű versenyzőink lesznek, így nem látom akadályát, hogy javulást mutassunk a tavalyi szezonhoz képest. Bízom benne, hogy az autó javulásának és a jobb versenyzőknek köszönhetően legalább a középmezőnyben tudunk harcolni, de a negyedik helyet sem tartom elérhetetlennek.” – mondta Clare Williams.

A brit csapat hétfőn mutatja be új autóját.

Közelgő események

  • csü
    25
    ápr
    2019

    WRC: Argentin Rali

  • pén
    26
    ápr
    2019
    vas
    28
    ápr
    2019

    Rallye1: Miskolc Rali 2019

  • vas
    28
    ápr
    2019

    WRX/S1600 RX: Spanyolország