Ajánlott WRC

Wilson: Elfyn mindig az M-Sport családtagja lesz

Malcolm Wilsonnak 2017 végén Ott Tanaktól, 2018 végén Sébastien Ogiertól, 2019 végén pedig Elfyn Evanstől kellett elköszönni, miután új csapatokhoz igazoltak.

 
Elfyn Evans 2007 óta volt az M-Sporttal szoros kapcsolatban, 2011 óta pedig csak Fordokkal versenyzett. 2012-ben WRC Academy bajnok lett, majd hivatalosan is az M-Sport csapatába került, igaz 2017-ben a DMACK gumikon futó Fordot irányított és szerezte meg vele első győzelmét hazai versenyén.
 
Malcolm Wilson természetesen sajnálja, hogy Evans jövőre már a Toyotánál folytatja.
 
“Az elmúlt 10 évben láthattam, hogy Elfyn világszínvonalú versenyzővé válik, ahogy a Ford Fiestákat vezeti. Elfyn tökéletes példája, hogy egy fiatal versenyző miként tud fejlődni, miközben egyre jobb Fordokat vezet. Szerettük volna, ha marad 2020-ra is nálunk, de erre nem volt lehetőség. Büszke vagyok az együtt elért eredményekre és hogy az M-Sport komoly szerepet töltött be a fejlődésében. Elfyn továbbra is az M-Sport családjának tagja marad.” – mondta Malcolm Wilson, az M-Sport igazgatója.
 
Elfyn Evans természetesen nagyon hálás Wilson csapatának, mely nélkül valószínűleg nem érhetett volna el a mostani szintre.
 
“Az M-Sport karrierem nagy részében fontos szerepet játszott. 2007-ben kezdtem Ford Fiesta ST-et vezetni, azóta pedig szinte minden Fiesta fejlesztésében részt vállaltam egészen a Fiesta WRC-ig. Tehetséges és motivált emberekkel dolgozhattam, akik közül sokan egy életre a barátaim lettek. Én is azok közé tartozok, aki nagyon sokat köszönhet ennek a kis csapatnak. Nagyon kedves emlékeket fogok megőrizni és mindig hálás leszek azért a sok lehetőségért, amit Malcolm Wilsontól és csapatától kaptam. Köszönök mindent és sok sikert kívánok az egész csapatnak a következő évekre!” – mondta Elfyn Evans, aki a következő két szezonban a Toyotát fogja erősíteni.
 
WRC gyári versenyzők 2020-ban
Hyundai Shell Mobis World Rally Team
Thierry Neuville (2020–’21)
Ott Tänak (2020–’21)
Dani Sordo (7 verseny, 2020)
Sébastien Loeb (7 verseny, 2020)
Toyota Gazoo Racing World Rally Team
Sébastien Ogier (2020)
Elfyn Evans (2020-21)
Kalle Rovanperä (2020-21)
Takamoto Katsuta (negyedik autó?)
M-Sport Ford World Rally Team
Teemu Suninen?
Esapekka Lappi?

Érdemes elolvasni

Tanak meghajtotta a Hyundai i20 Coupe WRC-t

Hund Gábor

Ilyenek lesznek a hibrid WRC-k

mihalyi.csaba

Makinen: Bízom benne, hogy Ogier maradni fog

Hund Gábor